Ma délelőt felfedeztük az MSZP Kovács Pistijét, aki még babakocsiban közlekedik és sokkal hálásabb együtt fotózkodni vele, mint SZDSZ-es társával. Azaz: a középen látható nagy ember (asszony) gyerekszerető, bezzeg nektek egy szigorú, zsémbes elnök bácsi kellett, aki még néhány öreg bolsi kitüntetéséből is ügyet csinál...
Szóval az orosházi ünnepség szónoka Szili Katalin volt, akit kora délelőtt még a tévében láttunk a központi ünnepségen, aztán rövid időn belül Orosházán termett, Erika gyanúja szerint nem kizárt, hogy légi úton, mert másfél-két óra alatt nem valószínű, hogy kocsival ide lehet érni, legfeljebb rohamtempóban, megkülönböztetett jelzéssel, azt pedig talán csak nem kockáztatják meg kampányidőszakban.
A beszéd egyébként korrekt volt, csak icipici beszólás volt köztársaság-ügyben a jobboldalnak, ami nagyjából egybecsengett a Gyurcsány-beszéddel, bár utóbbinak nehezebb dolga volt, mert megint kapott füttykoncertet. (Mostmár rájöttem, hogy miért szeretnek idejárni a szocialista nagy emberek: itten senki nem sípol, ökölráz és dühöng rájuk - ami persze egyáltalán nem baj, szerintem oltári bunkóság hőzöngeni egymás rendezvényein. Ráadás ebből például Gyurcsány kifejezetten jól tud kijönni, a kevésbé jó kommunikátorok számára is jól jön a hőzöngés, mert szánalmat ébreszt) . A rendezvényen egyébként meghökkentően sokan voltak, ez szólhat a nyomokban látható tavasznak, a közismert szónoknak, egyfajta pofavizit is ez, meg hát a kivezényelt iskolások, ugyebár...
Nem akarok én most veteránnak látszani, de egész más volt a rendszerváltáskori március 15-ék hangulata, legalábbis a városban: vidám volt, bizakodó, most pedig végtelenül szomorú a körítés: koszorúzáskor például az ember hajlamos depresszióba esni az erőltetett pátosztól és a gyászosra vett Kossuth-nótától. Szerintem március 15-e vidám ünnep, október 6-án kell szomorkodni. Ugyanez igaz október 23-ára is: szomorkodni november 4-én kell.