2006. már 21.

Április bolondja

írta: korbelygyorgy
Április bolondja

Nagygyűlés: kitér az MSZP a Fidesz elől
Mégsem az eredeti időpontban, azaz április másodikán délután tartja meg fővárosi választási nagygyűlését a Magyar Szocialista Párt - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt. A megmozdulást április 1-jén szombaton, az Andrássy úton rendezik.


Háát nem túl jó és nem is eredeti poén az, hogy április bolondja - úgy látszik, a szocik nagygyűlés-ügyben inkább ezt is bevállalták, mint hogy a két buta kiskecske meséje megismétlődjék, azaz mindkét oktondi jószág a patakba essen. Megjegyzem: annyiból volt ez csak jó döntés, hogy kommunikálni lehet: kompromisszumkészek vagyunk ám! Egyébként pedig azt a veszélyt rejti, hogy az ügyeletes bajkeverők ráérnek, és odamennek hőzöngeni, míg párhuzamos rendezvények esetén (tehát az eredeti tervek szerint) minden rendben folyna: míg a pirosak krokodilkönnyeikkel aggódnának a köztársaságért, a narancssárgák  imádhatnák a bálványt.
Szólj hozzá