2006. nov 26.

Jobb lesz jövőre a tavaly

írta: korbelygyorgy
Jobb lesz jövőre a tavaly

Kitöltöttem a NetPanel legfrissebb kérdőívét, a téma a közélet volt. Ötös meg tízes skálákon kellett értékelni a várakozásaimat gazdasági és társadalmi témákban, hát eddig azt hittem, differenciáltabban gondolkodom, mint a nagy magyar átlag, de a jelek szerint nem, nagyjából azt várom, amit mindenki: jövőre rosszabb lesz, illetve ugyanazokban nem bízom: pártok, parlament, kormány, s akiben bízom: köztársasági elnök, bíróság, illetve közepesen a civil szférában.

 
Elég vadul beindult a fórum, különösen a kultúrházas téma, tanulságos olvasmány sokak számára. Érdekes módon a hatalmi elitváltás hozott egy kis frissülést a helyi demokrácia gyakorlásában, még ha névtelenül is. Könnyen lehet persze, hogy van más olvasat is: a helyezkedések időszaka van, mondjunk minél jobbakat, hátha leesik valami morzsa az asztalról. Ezt persze nem én állítom, hanem hallottam ilyen elméletet is.

Igazából em vagyok ilyen keserű ma hajnalban, mint ahogy ezt a bejegyzés esetleg sugallja, de szép diplomatikusan jeleznem kellett, hogy fura átalakuláson mennek át a helyi jellemek, bizony nagyon sok konzervatív él köztünk, csak éppen nem tudtuk ezt róluk, most négy évig garantáltan azok lesznek, utána pedig meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok. Bár inkább híve vagyok a békés átmenetnek, helyesebb, hogy nincsenek nagyarányú (de tudtommal kisebb arányú) kirúgások, fejcserék, boszorkányüldözések, a damaszkuszi úton való nyomulás etikai szemüvegen keresztül több mint szánalmas.

A helyi önkormányzatról pedig egyelőre nem írok, ha jól számolom, még csak 56 nap telt el a választás óta, de ez már közelebb van a százhoz.
Szólj hozzá

forum oroshaza netpanel