Szűk órácska és az m1-es és m5-ös autópályák érintésével elindulok haza. Közben jó hírek érkeztek: van otthon ADSL-ünk, a Hungarotel kap egy piros pontot, még inkább ott dolgozó barátaink. Sőt, visszakaptuk régi vezetékes számunkat (a telefon-előfizetés ugyanis még feltétele az ADSL-nek, nem is értem, miért?), de nem különösebben kívánjuk ezt propagálni, bár a készüléken van üzenetrögzítő, illetve néma funkció is.

Előre rettegek az éjszakától: egy hét otthoni netmegvonás után vajon meddig maradok ébren?

Házikó úgy-ahogy belakva, igaz, napközben a mesterek fúrnak-faragnak, de szerencsére nem a mi privát szféránkban, hanem a bővítést fejezik be: készül a harmadik-negyedik szoba, az egyik Hédi kisasszony rezidenciája lesz, a másik pedig az enyém, egész pontosan dolgozószoba, a jelenlegiek közül pedig a háló marad háló, a mostani gyerekszoba pedig nappali lesz.
A szomszédaim pedig gondolom, egy hét alatt simán elkönyveltek valamiféle idiótának, néhány okot adtam erre ugyanis. Például rendszerint eltévedek: nagyon kertvárosias a környék, nagyjából egyforma utcákkal, ezért még mindig néznem kell az utcanévtáblákat, de olyan is volt, hogy simán túlmentem autóval a mi kis Nefelejcs utcánkon, ezért vissza kellett tolatni. Meg aztán itt van ...