Megint közeledik kedvenc antiglobalista ünnepem, a Ne vásárolj semmit-nap, persze ez amolyan önironikus dolog, annál is inkább, mert új otthonunk lakhatóvá tételére az utóbbi hetekben hétjegyű összeget költöttünk, ami ráadásul nem is egyessel kezdődik... A tudatos vásárlás persze teljesen más, és most itt erről van szó. Szerintem napjaink legnagyobb problémája éppen ez - és most nem a spanyolviaszt találom fel természetesen, közhelyeket rakok egymás mellé -, a hihetetlen mértékű túlfogyasztás, amiért persze nem csak maguk a vásárlók felelősek, hanem ez a berendezkedés. Nem kevés önkritikával mondom, hogy benne van mélyen a a média is a dologban, a marketing és persze az internet is, hiszen ezt a nagy hálózatot sem lehetne ...

Házikó úgy-ahogy belakva, igaz, napközben a mesterek fúrnak-faragnak, de szerencsére nem a mi privát szféránkban, hanem a bővítést fejezik be: készül a harmadik-negyedik szoba, az egyik Hédi kisasszony rezidenciája lesz, a másik pedig az enyém, egész pontosan dolgozószoba, a jelenlegiek közül pedig a háló marad háló, a mostani gyerekszoba pedig nappali lesz.
A szomszédaim pedig gondolom, egy hét alatt simán elkönyveltek valamiféle idiótának, néhány okot adtam erre ugyanis. Például rendszerint eltévedek: nagyon kertvárosias a környék, nagyjából egyforma utcákkal, ezért még mindig néznem kell az utcanévtáblákat, de olyan is volt, hogy simán túlmentem autóval a mi kis Nefelejcs utcánkon, ezért vissza kellett tolatni. Meg aztán itt van ...

Mindjárt húzom ki a kábeleket, szedem szét a gépet. Agyő szélessáv, ki tudja meddig (na jó, a cégnél azért száguldanak a bitek, itthon [otthon] pedig lesz gprs, persze light üzemmódban)...

Amikor elkezdtem a blogot, 2003 nyarán éppen költözőfélben voltunk, László Elek lakótelepi kis odunkból akkor érkeztünk ide a Kölcsey utcai nagyobb odúba. Most újabb költözés, ami, gondolom, a blogolásra nem lesz hatással, feltéve, ha a Hungarotel lesz olyan kedves és időben beköti új otthonunkba a közelmúltban megrendelt ADSL-vonalat. ...

Az ünnepekre érte el új otthonunk azt az elfogadható szintet, hogy másokat is beengedjünk, körbevezessünk és le merjük ültetni őket egy jó kis beszélgetésre. Ennek örömére van is jövés-menés, amit nem kell pejoratívan értelmezni, tényleg örülünk a vendégeknek, akik egymásnak adják a kilincset, miután sikerült megtalálniuk a Nefelejcs utcát - ez még az ős-orosháziak egy részének is gondot okoz.

...

Szűk órácska és az m1-es és m5-ös autópályák érintésével elindulok haza. Közben jó hírek érkeztek: van otthon ADSL-ünk, a Hungarotel kap egy piros pontot, még inkább ott dolgozó barátaink. Sőt, visszakaptuk régi vezetékes számunkat (a telefon-előfizetés ugyanis még feltétele az ADSL-nek, nem is értem, miért?), de nem különösebben kívánjuk ezt propagálni, bár a készüléken van üzenetrögzítő, illetve néma funkció is.

Előre rettegek az éjszakától: egy hét otthoni netmegvonás után vajon meddig maradok ébren?

Közel húsz év panelproletariátus után elég furcsa családi házba költözni (holott én is abban nőttem fel), egyelőre olyan, mintha nyaralnánk. De nem teljesen: nyaralni az ember nem viszi el kedvenc bútorait, konyháját, mosógépét (merthogy ez volt a legnehezebb). A gyerek és a kutya viszont teljesen azt hiszi, hogy elleszünk egy darabig, aztán irány haza. Megmondom őszintén, szívem mélyén egy kicsit én is...