Azért nem semmi ez a Nefelejcs utca. Ülök a dolgozószobában, határidős fájlokkal kínlódom, a házban gyerekzsivaj, Erikához és Hédihez barátnők érkeznek, egy anyuka két gyerekkel. Egyszer csak az udvar felőli ablakban egy határozott leptű ősz hajú nő, akik minden kopogás nélkül bekiabál az előszobába: álljanak el azonnal a járdáról ott más is akar járni.
Ami részben jogos is, de hát ebben a szűk utcácskában nem tudta egyébként részben a Dunántúlon, részben Ausztriában élő vendégünk, aki persze azt sem értette, hogy mire fel beszélnek vele így, holott nem tudta, mi a Nefelejcs utcai népszokás (például hogy a bringások a járdán járnak és dühösek, ha valami az útjukba akad.)
A legdurvább mégis az, hogy még azok a ...
Az ünnepekre érte el új otthonunk azt az elfogadható szintet, hogy másokat is beengedjünk, körbevezessünk és le merjük ültetni őket egy jó kis beszélgetésre. Ennek örömére van is jövés-menés, amit nem kell pejoratívan értelmezni, tényleg örülünk a vendégeknek, akik egymásnak adják a kilincset, miután sikerült megtalálniuk a Nefelejcs utcát - ez még az ős-orosháziak egy részének is gondot okoz.
...Szűk órácska és az m1-es és m5-ös autópályák érintésével elindulok haza. Közben jó hírek érkeztek: van otthon ADSL-ünk, a Hungarotel kap egy piros pontot, még inkább ott dolgozó barátaink. Sőt, visszakaptuk régi vezetékes számunkat (a telefon-előfizetés ugyanis még feltétele az ADSL-nek, nem is értem, miért?), de nem különösebben kívánjuk ezt propagálni, bár a készüléken van üzenetrögzítő, illetve néma funkció is.
Előre rettegek az éjszakától: egy hét otthoni netmegvonás után vajon meddig maradok ébren?