2007. már 26.

Sok blog

írta: korbelygyorgy
Sok blog

Sok mindennel adós vagyok, legfőképpen a szombat esti bloggertalálkozóval. Erről egy leírás itt található, én különosebben nem mélyednék bele, mert ahogy a főszervező Buzai Csaba is írta, egyfajta főszereplőként voltam jelen. A szerepet természetesen nem a dicsőség, hanem az izgalmas téma miatt vállaltam. Persze jól elkéstem, fél órával később értem csak oda, de ennek az oka a fővárosi fejlesztési míting volt.

Sok mindennel adós vagyok, legfőképpen a szombat esti bloggertalálkozóval. Erről egy leírás itt található, én különosebben nem mélyednék bele, mert ahogy a főszervező Buzai Csaba is írta, egyfajta főszereplőként voltam jelen. A szerepet természetesen nem a dicsőség, hanem az izgalmas téma miatt vállaltam. Persze jól elkéstem, fél órával később értem csak oda, de ennek az oka a fővárosi fejlesztési míting volt.

Volt néhány fura elem is, mindjárt az, hogy - maradva az eredeti tisztségnél - beszélgetőtársam Németh Béla polgármester volt, aki a kampányidőszakban döntött úgy, hogy blogot indít, nyilvánvalóan kampánycéllal, aztán megtetszett neki és megtartotta (nem is értem azt a kommunikációs szakmában dolgozó kollégát, aki ezen szörnyülködik internetszerte). Mivel a függetlenségemre érzékeny vagyok, esetleg járhat némi veszéllyel, hogy mi ott egymás mellett pöffeszkedünk egy pódiumbeszélgetésen, de talán van olyan bölcs a t. lakosság, hogy szó sincs semmiféle politikai vagy egyéb azonosságról. Hozzáteszem: állítólag az is elhangzott, hogy én beszéltem rá őt és csapatát a blogolásra. Nos, ez annyiban igaz - remélem, a rendezvényről tudósító kollegák pontosan írják le, ha egyáltalán -, hogy készült egy Beol-ajánlat a helyhatósági választások előtt, amiben szerepelt a blogolási lehetőség mindenkinek. A függetlenként, de konzervatív támogatással induló Némethnek ez megtetszett, így lett blogja, ahogy lehetett volna bárki másnak is.

Nem értettem továbbá a blogellenes vendéget, aki végül nem jött el, mert lebetegedett, csak egy Örkény-idézettel induló nyílt levelet küldött, ami most nem áll rendelkezésemre, így nem is beszélnék róla. Mint ahogy ott sem engedtük, hogy bárki is úgy minősítse őt (mármint Varga Zoltánt - az Orosházi Élet főszerkesztőjét, korábban a Magyar Rádió szegedi stúdióvezetőjét, még korábban a térség első szabadon választott országgyűlési képviselőjét - és írását, hogy nem tudja magát megvédeni (gyanúm szerint neki nem a blogokkal van baja, hanem a fórummal, ami azért más műfaj - a két dolog keveredése, illetve összemosása megfigyelhető volt a rendezvényen is, pedig hányszor téptem a számat a fórumon, hogy aki oda írkál, az még nem blogger...)

 

Szóval alapvetően egy jól sikerült offline rendezvény volt, ahol egyébként a Kisvárosi Webnaplón és a polgi blogján kívül mintegy fél tucat webnapló gazdája volt jelen, illetve voltak, akik nem tudtak eljönni, ez további öt-hat blog. Orosházán tehát elég magas az egy főre jutó blogok száma, és ez jó.
Szólj hozzá

blog oroshaza nemethbela