2008. feb 08.

Prikazsia Gárda

írta: korbelygyorgy
Prikazsia Gárda

Reggel Orosházán lesz a Magyar Gárda toborzásilag, főparancsnokostól, Wass Albertestől, mindenestől. Ennyit lehet tudni egyelőre, illetve annyit, hogy volt egy kis huzavona a helyi önkormányzatnál az engedély körül, de végül megtartják a "kulturális rendezvényt". S itt ismét kiviláglik, hogy mekkora idióták vannak mifelénk (nem nevesítek, mert akad itten olyan befolyásos ember, aki megrögzött munkáslevelezője a főnökségemnek, már a feleségemet is náluk jelenti fel, lehet, hogy már azt is figyelik, hogy a gyerek hányra jár bölcsibe.) Na szóval: néhány hete kitalálták, hogy a Magyar Gárda nemkívánatos Orosházán, erről hoztak egy határozatot, ami jogászok szerint több sebből vérzik. Erre persze a bakancsosok is vérszemet kaptak, az összes félnáci portálon Orosházát emlegetik, nem beszélve a holnapi eseményről - szerintem eszükbe sem jutott volna, hogy ide tegyék a lábukat, ha nincs ez a felhajtás. Egyébként az a röhej, hogy a kilencvenes évek elején egy másik garnitúra Thürmer Gyulával eljátszotta ugyanezt, annak sem lett foganatja: Thürmer itt volt, bulizott a lóversenypályán, aztán kapott egy százalékot.

S hogy a cím honnan? Cigányul van, azt jelenti, hogy halálgárda - Kolompár Orbántól loptam, aki a minap használta ezt a kifejezést és a héten megrendezett országos, egy időpontra időzített megyei sajtótájékoztatók anyagában is szerepel a prikazsia gárda. A kollégámnak volt is egy vicces kalandja: elment a sajttájra videózni, majd Dógi megyei elnök körbeadta az aláíróívet. Két újságíró azonnal rácuppant, szerencsére beolos munkatársam elsummantotta. Persze nem azért mondom ezt, mert szeretem a gárdát, sőt ellenkezőleg. Viszont médiamunkásként nem jó, ha az események részesei vagyunk ilyen formán is (én például az utcán alá szoktam írni ha egyetértek, de munka közben soha). Ezt aláírni viszont azért nem fogom magánemberként sem, mert megrögzött libsiként nem vagyok híve annak, hogy új törvények szülessenek a véleményszabadság korlátozására, mely magasabbrendű megítélésem szerint, mint az, hogy a Gárda mostani ténykedésére nem találnak egy jelenleg is alkalmazható jogszabályt (úgy tájékozódtam, simán akad egy-kettő, például annak utána lehet járni, hogy miért jelentették ki valahol, hogy a 21. század csendőrei akarnak lenni, ha eredetileg kulturális-karitatív célokat fogalmaztak meg alapító okiratukban.)

Szólj hozzá

magyar garda