2008. nov 15.

Fáziskésés

írta: korbelygyorgy
Fáziskésés

Akkor folytassuk a fáziskéséses témákat. Ha lett volna időm, beposztolom, hogy

 - korábbi polgármesterünk, Fetser János országos médiasztár lett, amikor a Magyar Nemzet felmelegített egy korábbi sztorit (egy hevenyészett poszt itt, kapcsolódó linkekkel és kiegészítő tartalmú kommentekkel.

 - Békés megyében is hülyül a nép, szlovák-magyar ellentét kezd kialakulni, ami persze mesterséges, álságos, de szomorú. Mondom én, az elmagyarosodott szlovákok távoli sarja.

- tovább játszunk a multimédiás lehetőségekkel, ezúttal az integrált szerkesztőség jegyében. Kolléganőnk interjút készített Kovács Ákossal, melyet írott formában jelentetünk majd meg. De ezzel párhuzamosan rögzítette a beszélgetést, melyet mi podcastként kitettünk a lapra néhány órával később (hozzáteszem, nagyonis szükség volt korábbi rádiós tudásomra, mert egy halk, zajos felvételből sikerült egy viszonylag hallgatható anyagot kreálnom)

- az Anima Sound System honlapjáról letölthető két friss album: egy koncert- (Mutiny On The Ship), illetve egy remixlemez (Upload Download). Én már leszedtem, de csak belehallgatni volt időm. Töltöm is át a mobilra.

Szólj hozzá

podcast ákos szlovák anima fetser