2009. már 21.

Elkúrtuk

írta: korbelygyorgy
Elkúrtuk

Este hirtelen ötlettől vezérelve megnéztük a 30Y zenekar békéscsabai koncertjét, ami része volt a tavaszi fesztiválnak. Készült egy vérszegény beszámoló és egy nem túl jól sikerült videó (mp4-ben forgattam, átkonvertálás után még rosszabb lett, így inkább az eredetit töltöttem fel a YouTube-ra).

Éppen ezzel piszmogtam délelőttl, amikor Gyurcsány bejelentette, hogy lemond, így aztán megerősítette pozícióját a pártban és lesz valami kisebbségi vagy többségi szakértői kormány. Nem tudni, mi van a háttérben, főként azt, hogy újabb rögtönzéssel van dolgunk, tudatos taktikázással, netalántán egy ukázról, amit meg kell csinálni.

Hetek óta egyébként azzal fárasztom a környezetem, félig komolyan, félig viccesen, hogy ha Gyurcsány lemondana, a forint árfolyama szépen megindulna. Ami persze lehet, hogy nem igaz, mert a piac a stabilitást értékeli. Viszont az én agymenésem egy előrehozott választással együtt érvényes, így viszont csupán időhúzásról van szó, ami azzal párosul, hogy Gyurcsány megszilárdított pozíciókkal szól majd bele a kormányzásba, csupán a kínos protokollrészeket ússza meg.

Mellesleg aki még emlékszik Hajós András Hír Tv-beli fellépésére, az elgondolkodhat: ha közvetlenül az öszödi beszéd után veszi a kalapját Gyurcsány és hasonló forgatókönyv szerint megmarad pártelnöknek, most éppen diadalmasan mehetne vissza hatalomba. De hát ezt elkúrta valaki megint, nem kicsit, nagyon.

 

Szólj hozzá

gyurcsány elkúrtuk