Ennek a posztnak az eredetije a Beologon van, szóval felkúrtam az agyam egy kicsit a hét második felében jobbikilag.
Faludy György költő, a huszadik század egyik legnagyobb művésze és nem mellesleg magyarja, ha élne, most jót mosolyogna, ha olvasná valahol, mi történt a csütörtöki békéscsabai közmeghallgatáson. Talán elgondolkodna, hogy immár harmadszor is csomagolnia kell-e, de nagy valószínűséggel elvetné ezt a megoldást, hiszen - bár direktben nem vett részt a rendszerváltás utáni közéletben - politikai éleslátása mindvégig megmaradt és tudná, hogy a Jobbik nevű képződmény egyik helyi aktivistája vetette el a sulykot, igaz, jó messzire.
Faludy Györgynek kétszer kellett elhagynia ezt az országot, mindkét alkalommal a diktatúra miatt, persze más-más előjellel. A harmincas években zsidó származása miatt döntött az emigráció mellett, majd amikor hazajött, a hatalomra került kommunistáknak is gyanússá vált és három évig Recsken törte a követ szó szerint, 1956 után pedig az országot is elhagyta, hogy világhírt szerezzen, és bár alapvetően angolul írt, magyarságára mindvégig büszke volt, s az első alkalommal, amint tehette, ismét hazatelepült.
Faludy György nevét mindenki ismeri az országban, sajnos az utóbbi évek bulvársajtóján szocializálódott magyarjai számára ő volt csupán "Az ember, akinek fiatal felesége van", de az iránta érzett kollektív szeretet kézzelfogható volt, amikor járta a vidéket (e sorok írójának több alkalma is adatott részt venni ilyen találkozókon, s bizony ott tapsoltak a mostani Jobbik-aktivisták is), s itt mindenki tisztában volt Faludy nagyságával, bátorságával, magyarságával.
Amikor a Jobbik helyi erős embere megfogalmazta országos visszhangot keltő hozzászólását, valószínűleg azt gondolta, most megmondja a tutit. Helyette azonban ellenkező hatást ért el, s ha nem kezelik profi módon - mondjuk Morvai Krisztina vagy Vona Gábor elnézést kér a békéscsabai kijelentésért -, bizony észhez kap jónéhány szavazó. Sokan ugyanis éppen a jelenlegi politikai elittel szembeni elégedetlenség miatt ikszeltek a Jobbikra, a rendszerváltás utáni évek, évtizedek kritikájaként adnának zöld utat a huszas-harmincas ifjak dühödt lendületének, minden ideológiai megfontolás nélkül. Ehelyett pedig azt kell látniuk, hogy a 20. század egyik legnagyobb üldözöttjéből holtában is üldözöttet csinálnának, a városi ünnepségek szervezői pedig bemutatnák az elhangzó verseket, akárcsak Révai és Aczél elvtársak idejében - erre bizony még sokan emlékeznek az ántivilágból és köszönik, nem kérik, mert a legrosszabb demokrácia is jobb a legjobb diktatúránál. (A dologban a legviccesebb, hogy lényegében ő is úgy gondolta, akárcsak a Jobbik: egy csapnivalóan tehetségtelen politikai elitje alakult ki az országnak, amely nem foglalkozik mással, csak a saját zsebével - ezt meg akarta írni önéletrajzi kötete következő részében, ami sajnos nem készülhetett el...)
Faludy György, ha élne, azért sem lenne ideges, mert volt már hasonló a rendszerváltás utáni években: az egyik jobboldali párt egyik noname aktivistája bekóstolta József Attilát, mondván, lényegében egy beteg, proli és kommunista költőről van szó és tiltsák már be - lett is haddelhadd, József Attila azóta is tabu a jobboldal legszélén is.
Remélhetőleg Faludy is megmarad annak a kollektív tudatban, aki, mert ha ellenkező parancsot kapunk, akkor aztán tényleg csomagolhatunk.
