Egyre több blogbejegyzés kezdődik itt, az "anyablogon" úgy, hogy jaj, de régen írtam, hát most is ez van...

A magyarázat az időhiány, no meg az agyi és fizikai leterheltség. Print lapot szerkeszteni ugyanis nehéz, mi több szar. Főleg úgy, hogy nem hisz benne az ember, viszont még régivágású kötelességtudó arc, aki tudomásul veszi, hogy ez a feladat és végrehajtja. Más kérdés, hogy éppen az innovációra nem jut elegendő idő, könnyedség helyett pedig a stressz uralkodik el rajta, mert a netre kicsúszhat akár egy vagy több baromság is, az másodpercek alatt korrigálható, a nyomda nem nagyon ismeri a frissítés fogalmát. Ráadásul olyan több évtizedes tipográfiai dogmákra kell figyelni, amelyek tényleg meggyilkolják a kreativitást, arról már ne is beszéljünk, hogy milyen szárnyalás az, ahol karakterre be vannak lőve a szövegek és a címek...

No de vannak szépségek is, például az, hogy... öööö... mi is? Szóval az, hogy jól működik nálunk a csapatmunka, újratanult napilapos botladozásaimban sokat segít a csapat, vezetőtől újságírón át egyéb munkatársakig, én meg cserébe nem vagyok tahó szerkesztő, azaz mindent szépen kérek és nem is hisztizek semmiért, azaz demokratikus vezetői modell érvényesül, ami a Beolnál jól működik, de lehet, hogy csak azért mert kevés emberre szabottan alkalmazható csak a rendszer. Mostanában úgy látom, a szigor sokaknál tényleg növeli a kreativitást,  én viszont nem nagyon vagyok túl alkalmas a szigorra és egy ekkora szervezet ki tudja, hogy elbírja-e a galamblelket.

Titkon azonban abban bízom, hogy hamarosan helyreáll a rend, mindenki azt fogja csinálni, amihez ért és amiben jó, én például az online szerkesztésben és kommunikációban talán sikeresebb vagyok...