2009. dec 14.

Búcsú a kommunikátortól

írta: korbelygyorgy
Búcsú a kommunikátortól

Két év után könnyes búcsút kellett mondanom kedvenc okostelefonomnak, ami persze lényegében meg sem történt, azaz a búcsú meghitt percei elmaradtak, mert vissza sem kaptam az E90-est, hanem javíthatatlannak bizonyult, s mivel garanciás volt, egy másikat választhattam - csak éppen ugyanilyen már nem volt készleten.


Pedig a felmérések szerint ez a típus az, amire a legkevesebb a panasz érkezik az üzleti szférából, tulajdonképpen az enyémnek is csak a mikrofonja ment tönkre, úgy látszik, végérvényesen. De hadd dicsérjem a T előnevű céget, mert rendkívül korrekten járt el: gyakorlatilag visszavásárolta a készüléket, én pedig választhattam egy másikat. Nem tudom, jól választottam-e, egy N97-es lett az utód.

Valójában nem az N-széria által kínált multimédiás lehetőségek vonzottak, ezek az én munkámban másodlagosak, inkább az irodai és az internetes szolgáltatások érdekesek számomra. Nos, e szempontból az E90-es jobb volt, elsősorban drabális méretének, ezáltal a rendkívül kényelmes qwerty-billentyűzetnek köszönhetően. Qwerty-je van az N97-esnek is, csak éppen jóval kisebb és szerintem logikátlanabb elrendezésben.

Ami újdonság az életemben, az az érintőképernyő. Nos, ez a része a high-technek nem igazán vonzott, néhány hetes tapasztalat alapján nem rossz dolog, de nem ez egy mobiltelefon (inkábbb pda) fő értékmérője.

Ha választanom lehetett volna, inkább még egy kommunikátor mellett maradok, de azért nem álszenteskedem: nagyon jó kis modern készülék a Nokia N97-es, lényegében egy sokoldalú okostelefon, amely minden fontos elvárásnak megfelel, különösen az én nem túl sokrétű igényeimnek: gyors e-mail ellenőrzés, gyors webes dolgok 3g-n és wifin, néha egy-egy fotó, videó, zenehallgatás, twitterezés, navigálás, ha úgy alakul. Szóval minden megvan, mégis mintha láthatatlan kezek hátrébb sorolták volna a nagyképűen menedzsernek nevezhető szolgáltatásokat, helyettük a szórakoztatás került előtérbe - de hát adódik ez az E-és az N-szériák jellegéből is.

Azért kíváncsian olvasom a friss híreket az Androidról és a Google saját mobiljáról, például néhány perce ezt - lehet, hogy már nem Nokia lesz a következő telcsim?

Szólj hozzá

nokia kommunikátor n97