2010. feb 13.

Összeállt a Dinamit - egy kétségbeesett kísérlet..

írta: korbelygyorgy
Összeállt a Dinamit - egy kétségbeesett kísérlet..

A Dinamit-sztori amúgy is egy fura történet volt több mint harminc évvel ezelőtt, úgy látszik, ez most fokozódik, ugyanis a banda újjáalakult, de pont Vikidál nélkül - írja a Lángoló Gitárok.

Amikor a zenekar megalakult, én összesen 16 éves voltam és őrült nagy rockrajongó (ami lényegében 30 év után sem változott, talán differenciáltabb lett az ízlésem), természetesen az akkori új hang, a P. Mobil volt az első számú kedvencem. Így hát villámcsapásként ért a hír, hogy Vikidál Gyula minden látható előzmény nélkül kivált és a Skorpió (Szűcs Antal Gábor, Papp Gyula) és a Mini (Németh Gábor, Németh Alajos) romjain egy supergroupot alapított Erdős Péter, az akkori idők rettegett poprock cézára Dimanit néven.

Vikidál árulását nehezen emésztette meg a mobilos kemény mag, akik Dinamit-koncerten az áruló, áruló skandálással jelezték ezt. Szerencsére Lóri megtalálta a közelmúltban elhunyt Tunyogi Pétert, aki szerintem méltó módon pótolta Vikidált, így kevésbé volt fájdalmas az árulás.

A Dinamit egyébként nem volt rossz zenekar, ha csak zeneileg nézzük, ám igazán szeretni éppen azért nem tudtam, mert mesterségesen állították elő. S bár volt közönsége, sok lemezt eladtak (alakuláskor dupla kislemezzel jutalmazta meg őket a gazdi, s kisvártatva jött is a nagylemez, míg a Mobil erre még hosszú ideig várt...), a kritika utálta őket, amit ők nehezen viseltek, így hamar fel is oszlottak. Egyébként érdekes mellékszál, hogy az akkori szaksajtó a Magyar Ifjúságban és az Ifjúsági Magazinban lényegében afféle kulturális ellenzéki szerepben mutatott fityiszt a hatalomnak - egy újabb érdekes adalék a slampos diktatúra természetrajzához.

Vikidál Gyuláról később sok minden kiderült, például az, hogy nem csak áruló volt, de ügynök is, az elmúlt években pedig a hangja is elment, ezt jól láttuk például a Magyar Dal Napjának felvételein, vagy a fenti Mobilmánia-videón, s talán az is beszédes, hogy a Jókai Színházban prózai szerepet kapott. S a drámát is ismerjük: nincs munkája és pénze, közvetve a bulvársajtóhoz fordult segítségért. (Nem mellesleg: ez tényleg dráma és nem csak az ő szégyene).

Ebbe a sorba illeszkedik, hogy nélküle alakult újjá a Dinamit, ami azért is eszement ötlet, mert gyakorlatilag egy rá épült projektről van szó, ezt harminc év után felmelegíteni egy no name (jó bocsi, kevésbé ismert) énekessel elég kétségbeesett kísérlet.

Frissítés, február 14. 21.56 A Blikk és a többi Dinamit-tag szerint Vikidál lépett vissza... http://www.blikk.hu/blikk_sztarvilag/nem-kellettek-a-milliok-a-penztelen-vikidalnak-2011118

Szólj hozzá

vikidál tunyogi dinamit pmobil erdős péter