2010. ápr 24.

Kampánycsendes hétvége

írta: korbelygyorgy
Kampánycsendes hétvége

Itt az ideje lepasszolni az idei üdülési csekkek egy részét, sok minden van már a fejünkben, amit ki kell egy kicsit szellőztetni, munka, privát szféra, egyebek, így nem egészen 48 órára elhúztunk otthonról.

Nem túl messzire, Debrecenben vagyunk, a Hotel Nagyerdő kilencedik emeletén. Normális ember többnyire nem választ olyan rekreációs úticélt, ami egyrészt azonos tájegység a lakóhelyével (Alföld), viszonylag közel van, illetve munka és egyéb ügyekben viszonylag gyakran megfordul itt.

Látkép a 92-es szobából

Mi most ennek ellenkezőjét tettük, s nem csak azért, mert közel akarunk lenni a K. L.-sikersztorihoz (kampánycsend van, vagy mifene, ezért nem mondom ki az első fordulóban már régen bejutott helyi erős ember nevét), még csak nem is Tankcsapda, illetve P. G. Csoport-szimpátiánk okán, hanem mert közel van és kizárólag passzív pihenésre vágytunk, amiben a legbonyolultabb művelet a szaunázás mellett maximum a séta, esetleg egy mozi lehet.

 

Szólj hozzá

debrecen nagyerdő wellnesz