Ma reggel úgy érzem magam, mint egy vén rockzenész, aki már hosszú ideje nem nagyon újul meg, de ha a neve szóba kerül, akkor mindenkinek automatikusan beugrik, hogy igen, a hetvenes évek nagy bulijai, de azt, hogy manapság mit csinál, valójában nem tudja senki.

Igen, van itt ez a blog, ami éppen hét évvel ezelőtt, ráadásul hetedik hó hetedikén indult. Ezzel valójában ma reggel szembesültem, mégpedig twitteres meglepetéééés-parti keretében, Forgó Imi volt olyan kedves, hogy kitwitterelte, méghozzá egy régi fejléc társaságában.

Ez a kép egyébként 2003-ban készült, méghozzá akkori, Kölcsey utcai lakásunk erkélyéről, aztán a költözésekkel ez is változott.

Mára egyébként már a cím is elvesztette aktualitását, mert nem kisvárosban lakom, hanem faluban, illetve ahol az időm nagyobbik részét töltöm, Békéscsaba a korábbi értelemben nem nevezhető kisvárosnak. Töröm a fejem, hogy változtassak-e nevet, illetve ha igen, mi legyen az, valamint ez a hétéves évforduló arra is alkalom lehet, hogy egy jobb fejléc szülessen. Akár egy pályázatot is hirdethetnék rá, csak most hirtelen nem jut eszembe, mit tudnék adni a nyertesnek.

Szóval jó lenne, ha a korbely.hu nem csak a "Blog, Amely Az Első Közt Indult, De Mára Szürke Paca Az Infokommunikációs Tengerben" lenne, azonban a szürkülésnek természetesen több összetevője van azon túl, hogy időközben jóval kevesebb idő jut rá, hiszen minden fronton életmódot váltottam 2003 óta.

Közben ugyanis a maga a blogszféra is elvesztette korábbi jelentőségét, felgyorsult a világ és a net, olyan streaming szolgáltatások segítik a gyors önkifejezést, mint a Twitter, a Facebook. a Tumblr, a Posterous, a Buzz, egyre több site lehetővé teszi a közvetlen hozzászólásokat és még ezernyi dolog van, amit ki kell próbálni, használni kell és persze az sem árt, ha az ember nem szakad el teljesen az offine világtól, például családjára, hobbijaira is időt tud szakítani.

Szóval mindenkinek köszönöm a kedves megemlékezést, tényleg erőt adott a következő posztokhoz.