Eredetileg önálló posztot szerettem volna ebből az orosházi Gömbös-botrányból, azonban elég sűrű volt az ügyeleti hétvége, így ez elmaradt. Viszont a napilapos jegyzetírói beosztás szerint holnapra én jövök, így megszületett ez a tömegfogyasztásra szánt szoft verzió.

Gömbösözés és biszkuzás

Már megint nem a lényegre koncentrálnak - hallom és olvasom az orosházi hangokat személyesen, telefonon, e-mailen és persze a cikkhozzászólások, twitter-bejegyzések, közösségi portálos kommentek között.

Egy álmos kisváros többnyire nem esélyes, hogy országos hír legyen, péntek reggel még senki nem gondolta, hogy MTI-hír, Index-címlap és több oldalas Google-találat lesz egy ártatlannak vélt előterjesztés.Holott az előterjesztés csak fiskális szemmel volt ártatlan: a város díszpolgárairól szóló kötet előző kiadásában az szerepel, hogy az 1932-ben díszpolgári címet kapott hadügyminiszter, Gömbös Gyula méltatlanná vált a rangos elismerésre. Most készülőben a második kiadás, a városházi többség azt szerette volna, ha ez a kitétel kikerül a könyvből.

Manapság az információ gyorsan szárnyal, így a vitát követően, az igen és nem gombok megnyomása után a hír önálló életre kelt. S bár Gömbös valóban nem visszakapta díszpolgárságát, hiszen azt el sem vették tőle, “csupán” a korábbi megjegyzést vonták vissza, ennek ellenére jogosak azok a hangok, hogy valamilyen formában mégiscsak rehabilitálták.

A vihar nem is maradt el, jött a biszkuzás, horthyzás, leninezés és hitlerezés, de a józan hangok is azt mondták: hát ez a legnagyobb probléma manapság ebben a városban, megyében, országban?

Természetesen jövő nincs múlt nélkül, s nemzeti depressziónk egyik oka éppen az, hogy nem igazán beszéltük még ki nagy traumáinkat, enélkül ugyanis nincs nemzeti minimum, azaz mindenki által egyaránt elfogadott közös cél.Ennek ellenére talán mégsem a legrosszabbkor és főleg nem magyar történelem sötétebbik oldalának alakjaival kellene kezdeni az összenépi kibeszélést.