2011. jan 18.

Rock and roll boy, West Balkán...

írta: korbelygyorgy
Rock and roll boy, West Balkán...

A szokásos eljárás: ha már nem posztolok rendszeresen, legalább valami átemelés legyen napi munkásságomból: jegyzet a printből, West Balkán témakörben, némi nyolcvanas évekbeli underground nosztalgiával és gőgős geek kioktatással (maximálisan egyetértve Tsabeeka posztjával, amit nem loptam el ugyan, de hatott rám).

 

Rock and roll boy, West Balkán, egyedül van és... — a strófa befejezésétől most eltekintenék, sosem lehet tudni a mai médiavilágban, mindenesetre Pajor Tamás, a legendás Neurotic még legendásabb frontembere volt az, aki először használta ezt a kifejezést. Az azóta megtért egykori fenegyerek sosem gondolta volna, hogy az általa alkotott szóösszetétel egy januári vasárnap hajnal óta valami nagyon sötét és szomorú dolog szinonímája lesz.
Sok tanulsága van ennek a történetnek, melyeket felsorolni közhelyek nélkül lehetetlen. Mindenek előtt: westbalkáni hazánk ismét tanújelét adta, hogy szabály ide vagy oda, az üzleti gátlástalanság továbbra is nagy úr. Jól látható továbbá, hogy a hatalom ismét kész kiönteni a gyereket is a fürdővízzel, azaz a rendcsinálási hullám egy újabb területet érhet el, félő ugyanis, hogy a legkevésbé lobbiképes célcsoport, a tinédzserek isszák meg a szigor levét.
A harmadik tanulság a nyilvánosságé: manapság nem csak a vezető lapok tudósítói szállnak ki egy helyszínre, hanem — esetünkben — háromezer potenciális tudósító információira is hagyatkozhatunk. Azaz a fiatalok hazamennek és gép elé ülnek, saját blogjaikon, a Twitteren és a Facebookon beszámolnak mindarról, amit látnak, sőt mobiljukról akár a helyszínről is be tudnak jelentkezni.
Csakhogy: mi van, ha a mainstream média, tehát az a hivatásos gépezet, melynek nem csak a hírgyártás, hanem a hírek ellenőrzése, a hírértéknek megfelelő rendszerezése is a dolga, ezekre a beszámolókra hagyatkozik, ellenőrizetlenül? Akkor bizony pánikból késelés, információból dezinformáció, 21. századi kommunikációból pedig West Balkán sutyorgás lesz.

West Balkán sutyorgás
Rock and roll boy, West Balkán, egyedül van és... — a strófa befejezésétől most eltekintenék, sosem lehet tudni a mai médiavilágban, mindenesetre Pajor Tamás, a legendás Neurotic még legendásabb frontembere volt az, aki először használta ezt a kifejezést. Az azóta megtért egykori fenegyerek maga sem gondolta volna, hogy az általa alkotott szóösszetétel egy januári vasárnap hajnalt követően valami nagyon sötét és szomorú dolog szinonímája lesz.

Sok tanulsága van ennek a történetnek, melyeket felsorolni közhelyek nélkül lehetetlen. Mindenek előtt: westbalkáni hazánk ismét tanújelét adta, hogy szabály ide vagy oda, az üzleti gátlástalanság továbbra is nagy úr. Jól látható továbbá, hogy a hatalom ismét kész kiönteni a gyereket is a fürdővízzel, azaz a rendcsinálási hullám egy újabb területet érhet el, félő ugyanis, hogy a legkevésbé lobbiképes célcsoport, a tinédzserek isszák meg a szigor levét.

A harmadik tanulság a nyilvánosságé: manapság nem csak a vezető lapok tudósítói szállnak ki egy helyszínre, hanem — esetünkben — háromezer potenciális tudósító információira is hagyatkozhatunk. Azaz a fiatalok hazamennek és gép elé ülnek, saját blogjaikon, a Twitteren és a Facebookon beszámolnak mindarról, amit látnak, sőt mobiljukról akár a helyszínről is be tudnak jelentkezni. Csakhogy: mi van, ha a mainstream média, tehát az a hivatásos gépezet, melynek nem csak a hírgyártás, hanem a hírek ellenőrzése, a hírértéknek megfelelő rendszerezése is a dolga, ezekre a beszámolókra hagyatkozik, ellenőrizetlenül? Akkor bizony pánikból késelés, információból dezinformáció, 21. századi kommunikációból pedig West Balkán sutyorgás lesz.

Mellesleg eredetileg egy andyvajnás jegyzetet írtam a vasárnapiba tartaléknak, de aztán nem kellett, keddi soros napilapos jegyzetes napomra pedig nem tudtam átmenteni, mert @szgy kolléga - mint hétfői jegyzetes - megelőzött, és általános celebfikázós publicisztikájába beépítette Vajna szusi Andrást, így maradt belőle egy poszt a Beol szerkesztőségi blogjára.

Szólj hozzá

pajor tamás west balkán békés megyei hírlap beolog