Friss jegyzet a filozófusokról
A szokásos friss jegyzet, még meleg...
Elszámoltatott elmélkedés
Magyarországnak nincs szüksége annyi filozófusra — a legendás kijelentést még Horn Gyula tette több mint egy évtizede is komoly felhördülést váltott ki vele, nem csak filozófuskörökben. Azt gondolnánk, hogy az információs társadalomban a tudományos elit ezen képviselői légüres térben vannak el saját magukkal, jókat elmélkednek a világegyetemről, a természetről, az élet okáról és céljáról, a történelemben érvényesülő rendezőelvről, a tudás és megismerés lehetőségeiről és minden másról, ami a nagykönyvben meg van írva. Az átlagember pedig éli az életét, már csak címeket olvas a neten, legfeljebb akkor nyitja meg a cikket, ha valami nagyon extrém sztoriba botlik.
A politika is teszi a dolgát, filozófusok helyett immár pr-szakértők tanácsait kéri, üzeneteit ennek megfelelően tőmondatokban fogalmazza meg, s minden cselekedetével a legnagyobb közös többszöröst keresi, hiszen voksra, nem pedig történelmi dicsőségre megy a játék.
Érdekes módon a filozófusok mégis fontosak a hatalomnak: a korábbi miniszterelnök sokallta őket, a Kádár-rendszer kirakatpereket rendezett az ellehetetlenítésükre, most pedig Budai Gyula kormánybiztos ,,talált valamit” bizonyos filozófiai kutatási projektek pénzügyi elszámolásaiban.
Ez utóbbival nincs is semmi probléma, hiszen a közpénz felhasználását ellenőrizni kell, ám az ügyet kísérő felhajtás meglehetősen rossz időket idéz, olyannyira, hogy az egyik legnagyobb német filozófus, Jürgen Habermas is megszólalt az érdekükben.
A porcelánboltban sasszézó elefántnak pedig sikerült, ami a szakmának régóta nem: bebizonyította a közvéleménynek, hogy mégiscsak valami fontos dolog lehet az a filozófia.
Magyarországnak nincs szüksége annyi filozófusra — a legendás kijelentést még Horn Gyula tette több mint egy évtizede is komoly felhördülést váltott ki vele, nem csak filozófuskörökben. Azt gondolnánk, hogy az információs társadalomban a tudományos elit ezen képviselői légüres térben vannak el saját magukkal, jókat elmélkednek a világegyetemről, a természetről, az élet okáról és céljáról, a történelemben érvényesülő rendezőelvről, a tudás és megismerés lehetőségeiről és minden másról, ami a nagykönyvben meg van írva.
Az átlagember pedig éli az életét, már csak címeket olvas a neten, legfeljebb akkor nyitja meg a cikket, ha valami nagyon extrém sztoriba botlik. A politika is teszi a dolgát, filozófusok helyett immár pr-szakértők tanácsait kéri, üzeneteit ennek megfelelően tőmondatokban fogalmazza meg, s minden cselekedetével a legnagyobb közös többszöröst keresi, hiszen voksra, nem pedig történelmi dicsőségre megy a játék.
Érdekes módon a filozófusok mégis fontosak a hatalomnak: a korábbi miniszterelnök sokallta őket, a Kádár-rendszer kirakatpereket rendezett az ellehetetlenítésükre, most pedig Budai Gyula kormánybiztos ,,talált valamit” bizonyos filozófiai kutatási projektek pénzügyi elszámolásaiban.
Ez utóbbival nincs is semmi probléma, hiszen a közpénz felhasználását ellenőrizni kell, ám az ügyet kísérő felhajtás meglehetősen rossz időket idéz, olyannyira, hogy az egyik legnagyobb német filozófus, Jürgen Habermas is megszólalt az érdekükben.A porcelánboltban sasszézó elefántnak pedig sikerült, ami a szakmának régóta nem: bebizonyította a közvéleménynek, hogy mégiscsak valami fontos dolog lehet az a filozófia.
