Nem hibbantam meg a melegben, csupán arról van szó, hogy hétfőre jegyzetes vagyok és nem volt semmi humorom a romkocsmák értelmiségéről, a nem létező nyugdíjunkról vagy a mától életbe lépett szigorításokról írni, ezért egy klasszikus kánikulai témát választottam, mert kapcsolódik a napilap egyik cikkéhoz, ami a diákmunkáról szól.

Egykori és mai meggyszedők

Mi az, hogy építőtábor? - kérdezi tágra nyílt szemekkel a család általános tagja a közös családi meggyszedés közben. A negyvenes szülők ugyanis felidézték az egykori izsáki meggyszedések, a bakuci kukoricacímerezések és a konzervgyári paprikacsumázások emlékét.
.- Az építőtábor olyan volt, mint egy igazi tábor, csak dolgozni is kellett.
- És pénzt adtak érte?
- Igen, vagyis nem, csak egy kicsit, a többi ment a közösbe, abból vett a KISZ új szőnyeget a klubba - hangzott a szülői válasz érzékeltetve a közel negyed százada véget ért korszak hangulatát.
Arról persze mindkét szülő diszkréten hallgat, hogy esténkén azért elszabadultak az indulatok, korhatár ide vagy oda, némi alkohol is került a tábortűz mellé és hát nagy szerelmek szövődtek, talán éppen anya és apa is ilyen helyen találkoztak először.
De nem csak ezért nosztalgiáznak az egykori meggyszedők, címerezők és paprikacsumázók, hanem mert olyan pluszt kaptak, amit manapság nehéz diákként megszerezni: munkatapasztalatot. Manapság ugyanis sem szervezett, sem privát csatornákon sincs sok esély arra, hogy a tizenévesek néhány hétre, egy-két hónapra belekóstolhassanak a felnőttek világába.
A szerencsésebbeknek jut némi mezőgazdasági munka, szórólapozás, call center vagy irodai kisegítés, persze ugyanúgy töredék összegekért, mint annak idején, csak most nem a KISZ, hanem a munkáltató és az állam veszi el a többit, hogy jusson új szőnyeg a hivatalba, no és legyen szórólap a következő kampányra.
Azonban az érintettek zömének még ez sem jut, így a munkára való szocializáció marad családi feladat, mint példabeli kisdiákunk esetében. Kérdés, hogy nekik addigra meglesz-e a jelzálogterhelt meggyfájuk?