Amikor még működött a Magyar Posta és a szállítás is áttekinthető, illetve környezetbarát volt, a mozgópostafőnökségen volt egy büntetőmenet, a 35-ös. Jómagam frissen végzett postaforgalmi szakközépiskolásként 1982 és 1984 között dolgoztam itt és valami okból elég sokszor voltam a menetvezetője ennek a Szerencsre tartó éjszakai rabszolgajáratnak. 

A fő nehézséget az adta, hogy közel negyven, úgynevezett gyűrűszsákot kellett lezárni nagyon rövid idő alatt, lényegében amíg a postavonat Miskolcról Szerencsre nem ért. A mai napig emlékszem a települések nevére, ami akkor mantraszerűen égett az agyunkban: Mád, Tállya, Monok, Golop, Legyesbénye, Taktaharkány, Taktankenéz és így tovább.

Forrás: www.mozgoposta.hu


A megérkezés emlékezetes része volt, amikor a csomagokat pakoltuk le, a helyi kezelők  két kocsira pakolták ezeket, nagyon egyszerű logika mentén: Sátoraljaújhely tovább, Sárospatak tovább, ami a fázós zempléni hajnalon így hangzott ízes nyelvjárásban: Újhel, Patak (inkább zárt á, mint a).

Újhel és Patak harminc év után elevenedett meg, eddig valahogy kimaradt, bár ugyebár 13 éve minden évben egy hetet töltök a büntetőjárat egy másik jellegzetes állomásán, Tokajban, de északabbra valahogy nem merészkedtem. Most igen, sőt bringanyeregből nézem meg Sátoraljaújhely és Sárospatak mellett több kis falu, az ugyancsak ismerősen csengő Vajdácska, Karcsa, Pácin és Felsőberecki mai világát, egyben lerovom kegyeletem a nyolc éve teljesen értelmetlenül megszüntetett mozgóposta, illetve megvalósítok egy harmincéves álmot, azaz hogy eljutok végre a büntetőjárat egyáltalán nem büntető helyszíneire.