2012. nov 30.

Ott van Lemmy pengetője

írta: korbelygyorgy
Ott van Lemmy pengetője

teknos_1354308059.jpg_550x367

Aki jövő júniusban megérkezik a Hegyalja Fesztiválra (figyelem, fontos változás, hogy július közepe helyett ezúttal június végén lesz a feszkó), annak már nem kell konténerek és lakókocsik előtt sorban állnia, hanem ebben a kellemes kinézetű épületben lihegheti ki az út porát, talán még egy sört is ihat kellemes környezetben.

Ezt jelentették be tegnap Rakamazon a helyi erők, de ott volt a Hegyalja menedzsmentje is, hiszen turisztikai szempontból a két projekt húzza egymást.

A sajtótájékoztató sajtóanyaga itt, ebből kiderül, hogy miért is írtam ilyen sejtelmes címet a Motörhead legendás frontemberét és az ő kedvenc segédeszközét beleépítve

Új beléptetőcsarnok, vadregényes vízi tanösvény és teknősbékaház a Hegy’en

A fesztiválterületet körbeölelő 2,2 kilométeres vízi tanösvény a Nagyteknősbéka Háznak nevezett, egész évben nyitva tartó látogató- és kiállítóközponttól indul, és a Holt-Tisza vidékének jellegzetes növény- és állatvilágát bemutató megállóhelyek érintésével a Kisteknősbéka Háznál ér véget. A vízi ösvényen 20 és 40 fő szállítására alkalmas elektromos meghajtású hajók közlekednek tavasztól. A fedett előterű, kilátóterasszal rendelkező Nagyteknősbéka Ház összesen mintegy 1200 négyzetméteren interaktív kiállítással fogadja majd a fesztivál ideje alatt, előtt és után Rakamazra érkező látogatókat. Az új épület 2013-tól a fesztivál beléptető csarnokaként is működik, így a Hegyalja Fesztiválon nincs többé konténerek előtti várakozás. És hogy mi köze a Nagyteknősnek Lemmyhez? Két évvel ezelőtt az épület alapkőletételekor a fesztiválozók úgy döntöttek, hogy egy Hegy’ beszámolót tartalmazó rakamazi lap, az első Hegyalja plakát és a 13 évvel ezelőtti fesztiválra szóló belépő mellett a négyszeres hegyaljás Motörhead legenda, Lemmy dedikált pengetője kerüljön az időkapszulába. Így lett a tiszai kalandok és a Nagyteknősbéka alfája is a Motörhead és Lemmy.

A Morotva-Tavi Vízi Tanösvény másik megállója, a szintén csütörtökön átadott több mint 250 négyzetméteres Kisteknősbéka Ház, ahol a helyi álltavilágot ismerhetik meg a látogatók. Mellette az Ősmagyar Park kap helyet, ahol íjászkodni és szürkemarhákkal találkozni egyaránt lehet.

A jelenlegi beruházás részeként már 2011-ben elkészült a strand és kenukikötő, amely már az elmúlt két  évben is nagy népszerűségnek örvendett mind a fesztiválozók, mind a rakamazi turisták körében.

Farkas Ernő, Rakamaz polgármestere elmondta, a Morotva-Tavi Vízi Tanösvény és a Teknősbéka Házak, valamint az Ősmagyar Park megnyitásától több mint 70 ezer új turista érkezésére számít a város a következő 3 évben. A fejlesztésnek köszönhetően 10 új munkahelyet hoznak létre a településen, és ez a szám, amennyiben a projekt második ütemére beadott pályázat is sikeres lesz, a következő szakasz megvalósításával tovább nő”.

„Az a több mint 80 ezer fesztiválozó, aki 2013. június 25-30. között a 14. Hegyaljára érkezik, minden más magyarországi fesztiválhoz képest kulturáltabb körülmények között bulizhat. Hogy a fesztiválkomfortot mennyivel növeli a beruházás, ezt már az érkezés pillanatában érezni fogják a hegyaljások. A Vízi Tanösvény átadásával a fesztivál zöld programjai is újabb érdekességekkel bővülnek. Az ország egyik legzöldebb fesztiváljának első 2013-as programbejelentése pedig mi más is lehetne, mint a legújabb hegyaljás zöld élmény: hajós kalandozás a Holt-Tiszán.” – fogalmazott Bukovinszky Béla, a Hegyalja Fesztivál főszervezője.

Szólj hozzá

hegyalja rakamaz