A citera nem menő, de valahogy mégis késztetést éreztem, hogy levideózzam a sümegi várban néhány hete Lázár István Aranypáva-díjas mestert, merthogy amit csinált, nagyon illeszkedett a környezethez. Nem csak klasszikus értelemben vett magyar népdalokat játszott egyébként, hanem reneszánsz zenét, sőt balkáni népzenét is, például az egyik témát néhány éve a Balkan Fanatik, korábban a Barbaro vitte sikerre.

Beszélgettem is a mesterrel néhány percet, nagyon remek citeratörténeti előadást kaptam (majd utánaguglizok, hogy valóban a citera-e minden húros hangszer alapja - nem kizárt egyébként, hiszen már a Bibliában is említik), illetve a helyi népművészek életéről is esett némi szó.

De mit is beszélek, a citera igenis menő, mióta Lajkó Félix is elővette hegedűje helyett és kiadott egy lemezt, ami világsiker - nem túlzás, hiszen a vajdasági csodagyerek citerás lemeze a világzenei toplista élére került.

Szóval akad itt egy hangszer, ami nem is olyan túl régen szinte minden falusi otthonban megtalálható volt, s mivel alapszinten nagyon könnyű megtanulni rajta játszani, szinte minden férfi pengette is, ha másként nem, ritmushangszerként. Persze lehet rajta virtuóz módon zenélni, de akkor máris másként szól:

És hát ne feledkezzünk meg Gyula és vidéke azóta hallgató vidám csapatáról, mely az elektrót, a rockot és a világzenét egyesítette ebben a remek, részben gerillacélra készült klipben: