2014. már 25.

Nem lesz az idén Hegyalja - frissítve azzal, hogy miért nem rockfesztivál a Hegy'

írta: korbelygyorgy
Nem lesz az idén Hegyalja - frissítve azzal, hogy miért nem rockfesztivál a Hegy'

Elmarad az idei Hegyalja Fesztivál (HVG)


"Nem vagy itthon és összeomlik a renccer" - cseteli egy jóbarát pár perccel ezelőtt, mellette pedig a fenti link látható. Természetesen nem omlott össze a rendszer és a dolognak természetesen semmi köze nincs ahhoz, hogy éppen külföldön tartózkodik a Hegyalja egyik őskövülete.

A hír engem is szíven ütött, hiszen én is az ingyenes verzióról tudtam egészen ma estig, bár azért bennem is ott volt a sok kérdőjel. Még januárban beszélgettem erről Bukóval, amikor együtt zsűriztünk Szarvason, s nagyjából ő is arról beszélt, hogy a tereprendezés miatt van szükség erre a Hegyalja Light verzióra (ráadásul ez lett volna 15., tehát marketingértéke is nagy), de a jelek szerint nem kockáztatták meg az esetleges minőségromlást, hiszen jegybevétel nélkül nincs külföldi zenekar és nincs méregdrága magyar zenekar sem.

Természetesen semmiképpen nem mondanék búcsúbeszédet a Hegyalja Fesztivál sírjánál, hiszen meggyőződésem, hogy jövőre hatalmas buli lesz Tokajban és Rakamazon, 2015-ben legfeljebb két évjáratot kóstolunk, halljátok, Áts Karcsi, Király Laci bácsi és az összes borász barátunk?

Frissítés 22.30 - Időközben a magyar nyelvű internet tele lett a Hegyalja Fesztivállal, az Index egyébként az elsők közt hozta nyilvánosságra a hírt, de...

- azzal én nem vitatkozom, hogy egy helyi erő mit gondol a fesztivál körülményeiről, mellesleg nagy valószínűséggel ő is haszonélvezője volt az elmúlt 14 évnek valamilyen szinten, ha vállalkozása van.

- azonban az nem igaz, hogy a Hegyalja kizárólag rockfesztivál lenne. A kezdetektől a zenei (és egyéb kulturális) sokszínűség jellemezte, ahol valóban nagy számban léptek fel rockzenekarok a Motörheadtől a Slayeren át az ex-Metallica-tag Newstedig. Most nem nézek utána szándékosan, de emlékezetből leírom azokat a nem rock vagy metál előadókat, akik az elmúlt 14 évben felléptek: Kosheen, Transglobal Underground, Pendulum, Dub Pistols, Juliette Lewis and the Licks (igen, az a csaj a Született gyilkosokból) és a sor tovább folytatható, de mondhatnám a magyarokat a VHK-tól a Balatonon keresztül egészen a Brainsig vagy az Irie Maffiáig. Szóval volt itt is drum and bass és más elektronikai irányzatok, pop, punk, underground és minden más, csak ezt nem mindig vette észre a Balaton Sound-függő 20-30-as onlinemédia-értelmiség, helyette inkább többnyire a kannásbortól ájult szabolcsi-borsodi véglényeket fotózták-videózták.

És igen, volt Scooter meg Republic, meg Edda, sőt Kárpátia is. Erre nyilván azért volt szükség, mert minden alkalommal szükség volt egy "falunapra", amelynek az volt a célja, hogy megdobja a napijegy-eladásokat, s ott Észak-Magyarországon ezt fogyasztja a nem kifejezetten fesztiválra járó közönség.

Szólj hozzá

hegyalja fesztivál áts karcsi