2014. már 26.

Bréking: a Békés megyei kormánymegbízott mond köszöntőt BMZ kiállításán

írta: korbelygyorgy
Bréking: a Békés megyei kormánymegbízott mond köszöntőt BMZ kiállításán

Ezt tegye zsebre Fekete György!

Erdős Norbert, a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott, országgyűlési képviselő Baji Miklós Zoltán (BMZ) békéscsabai művész kiállításának („Tavaszi Zsongás”) megnyitóján köszöntőt mond, amely alkalomra hívjuk és várjuk a sajtó képviselőit. Szakmai  köszöntőt mond, és a kiállítást megnyitja: Hegedűs-Bite Beáta.

 

A rendezvény időpontja: 2014. március 27., csütörtök, 11 óra 30 perc

A rendezvény helyszíne: 5600 Békéscsaba, Derkovits sor 2., aula

Én személy szerint nagy tisztelője vagyok BMZ (Baji Miklós Zoltán) művészetének, mi több, barátomnak is tekinthetem őt és szívből örülök ennek a kiállításnak. Ezen túl minden elismerésem Erdős Norbinak, amiért szembe megy pártja és kormánya, valamint az MMA kulturális ízlésének és bevállalja ezt a kiállítást. 

Igazi kultúrünnep ez, amikor egy város, egy megye végre büszke arra a fiára, akit az országban és részben a világban is jegyeznek, csak éppen a hazájában egy kicsit csodabogárként kezelik. Ízelítőül egy korábbi interjúm a művésszel, amikor betöltötte az ötvenet.

bmzflyer.jpg

Szólj hozzá

mma fekete györgy erdős norbert bmz