A látszat ellenére (értsd: közel két évtizede informatikai témájú cikkeket, blogposztokat is elkövetek) nem vagyok egy komoly informatikai szakértő, inkább csak egy olyan felhasználónak nevezném magam, aki az átlagnál többet ül a gép előtt és még mindig lázba tudja hozni az a forradalom, ami az újfajta kommunikációnak köszönhető.

Ezt azért fontos tudni, mert ha nagyobb baj van, igazi szakember után sikítok, s bizony ebbe a körbe tartozik az operációs rendszerek telepítése is. Ám az elmúlt hétvége áttörést hozott: két gépre is könnyedén feltelepítettem a Linux Mint rendszert. Igaz, nem azért sikerült a művelet, mert annyit fejlődtem, hanem mert végre a Linux-galaxis eljutott arra a szintre, hogy az alapoknál egy kicsit fogékonyabb felhasználó számára könnyedén megoldható a telepítés, s váratlan fordulatok sem okoznak gondot - mint ahogy korábbi próbálkozásaim során ez megtörtént velem.

Ám hiába a felhasználóbarát Linux Mint, ha nincs kiváló sorvezető: egy régi jó barátom, Szalai Kálmán cikke volt az, ami lépésről lépésre segített a feladat megoldásában, s nem utolsó sorban ez az írás motivált is arra, hogy ne kínlódjak tovább a Windows XP-vel, ami ugyebár pár hónapja egyébként is időzített bomba. Kálmán egyébként a hazai Linux-mozgalom egyik fontos figurája, én onnan ismerem, hogy a Magyar Ubuntu Közösség a Hegyalja Fesztiválon is rendszeresen hirdette az igét a civil utcában.

Családunk számítógépes/kütyüs ellátottsága jónak mondható, hiszen van asztali gépünk és egy-egy hordozható gépünk, ám az információs társadalom azon szegmenséhoz tartozunk, akik "felelősek" a pc-piac mélyrepüléséért, azaz régen ruháztunk be hardverbe-szoftverbe, sőt amikor le kellett adnom februárban a céges Toshibát, a használtpiac alsó szegmenségből válogattam, amiből egy HP Compaq Mini netbook lett. (Mellesleg megér egy külön posztot, hogy jó döntés volt: eleve egy kisebb, praktikusabb gépet kerestem, aminek azonban a billentyűzete alkalmas a tízujjas gépelésre - nos, ez a gép ilyen, sőt elég kemény teszten bizonyított, ugyanis tavasszal volt egy olyan munkám, aminek révén közel négyszázezer karaktert kellett írnom és nem volt szükség B-tervre, azaz nagy billentyűzet hozzárendelésére.)

Természetesen voltak kisebb-nagyobb fennakadások, ám ezeket vagy távsegítséggel, vagy némi kisérletezgetéssel sikerült kiküszöbölni (például a Compaq Mini nem találta meg elsőre a wifi-jelet, illetve csak hosszas próbálkozások után sikerült összekapcsolni USB-kábellel a mobilomat és a Linuxot - mint kiderült, az utóbbi problémánál nem is a Linux, hanem az Android volt a hunyó.

A Linux előnyeiről és hátrányairól én most nem nyitnék külön bekezdést, hiszen ez örök vitatéma az érdekelt felek közt. Tény: mindig is szimpatizáltam a szabad szoftverekkel, sőt hajlandó voltam azokra a bizonyos kisebb kompromisszumokra is érdekükben, például egy irodai szoftver esetén - bár tegyük hozzá, ahogy a felhőbe költözik az életünk, úgy nem lesz ezeknek a dolgoknak jelentősége, hiszen már nagyon régen a Google Drive-ot használom irodai célokra. A gondom eddig az volt, hogy korábbi munkahelyeim MS-függők voltak, azaz például az AS-portálok adminisztrációs rendszerei csak Internet Explorer alatt működtek magabiztosan (remélem, ezzel nem kotyogtam ki nagy titkot), így esélytelen lett volna mindennemű váltás.

Az egy másik kérdés, hogy a családon belüli Linux-használat hogy fog majd kinézni, én természetesen nem erőltetem a dolgot, hiszen a Windows is ugyanúgy megmarad, sőt a fájlrendszer könnyedén átjárható. Ami azonban biztos, hogy ha valaki főleg netes műveleteket végez, kiegészítve néhány multimédiás dologgal (zene, videó, fotó), akkor felesleges új gépre, illetve új Windows-verzióra költenie, mert meggyőződésem szerint az öregecske masinák hosszú éveket nyernek a Linux Minttel.