Attól tartok, előbb-utóbb igen, el is mondom, miért.

Mivel jó néhány évvel idősebb vagyok, mint a technológia-pionírok fősodra, mindig egy kis fáziskéséssel reagáltam a dolgokra. Az én gyerekkoromból kimaradt például a Commodore, merthogy az jóval később jelent meg, először katonakoromban, abban az évben, amikor megjelent az első Apple (1984), találkoztam egy könyvvel, amiben leírták, hogy a hardvert és a szoftvert nem eszik és isszák, hanem valami nagyon furcsa tevékenységre használják.

Ez a furcsa tevékenység nem is érdekelt egészen a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójáig, egyszerűen nem volt mire használnom, egész jól elvoltam a jó kis táskaírógépemmel. mígnem rájöttem, vagy valaki rávezetett, hogy szövegszerkesztővel nem lehet hibázni, nem kell újragépelni, javítófolyadékot használni, indigót fűzni a lapok közé, sőt ha nem vagy túl béna és folyamatosan mented a munkádat, az el sem száll.

Ugyanúgy nem akartam néhány év múlva mobil (akkoriban még így hívták: rádió-) telefont, mert azt a személyi szabadság súlyos akadályozásának gondoltam, ráadásul viccesnek találtam, hogy emberek bazi nagy eszközökkel mászkálnak és például egy éttermi asztalnál telefonálnak (hej de súlyos modortalanságnak számított ez annak idején). Aztán mondanom sem kell, nekem is lett táskatelefonom, majd hasábrádiónyi Benefon Citym még a Westel 450-es időkben, majd jött a "fejlődéstörténet" a kétévi cserékkel. Mellesleg a személyes szabadság súlyos akadályozása ma is fennáll szerintem azzal, hogy önkéntes pórázt cipelünk magunkkal. (Pár éve írtam erről egy összefoglalót ugyanitt).

Ugyanúgy megmosolyogtam az első kamerás modelleket, el nem tudtam képzelni, hogy én valaha is fényképezőgép helyett telefonnal fotózgassak és tessék, a tömeggel együtt posztogatok a közösségi helyekre, már a nyaralások, kirándulások intimitása is odavan, mert egy-egy mozzanat lényegében pillanatokon belül a világ elé tárul a Facebook, a Twitter, az Instragram és más alkalmazások által. Mi több, évek óta nincs is fényképezőgépe a családnak, van viszont vagy féltucat kameraképes kütyünk.

Ugyanez igaz a további technikai kihívásokra: nem nagyon akartam érintőkijelzős mobilt, sokkal hasznosabbnak gondoltam a Nokia Communicatort, illetve a BlackBerry-t, végül az iOS és az Android hihetetlen lehetőségei meggyőztek, mint ahogy soha nem hittem volna, hogy a táblagép valamire jó lehet és tessék, van a médiafogyasztásnk olyan szegmense, amire mostm, ár csakis a jó öreg Huaweit tudom elképzelni, pedig szegény megérett már egy cserére a maga kis Android 2.2-es oprendszerével.Az okosóráról egy jó ideje már lehet olvasni, lényegében nincs is ebben semmi csoda, hiszen az it-ipar a fokozódó versenyben keresi a továbblépési lehetőségeket, s ezek a telefon-tablet fronton beszűkülni látszanak, jöjjön hát a legkézenfekvőbb ötlet, a karóra, melynek viseléséről nagyon sokan leszoktak, éppen az előbb felsorolt kütyük miatt.

Ha jól veszem ki a leírásokból, két fő funkciója lesz/van ezeknek az eszközöknek: kiváltják azokat a sportalkalmazásokat, melyeket egyre többen használunk (Endomondo, Runtastic stb.) kiegészítve olyan mérési lehetőségekkel, amelyek testünk reagálását, állapotát mutatják meg. A másik fontos okosóra-funkció pedig mobilunk értesítési rendszerének áthelyezése, ezáltal nem kell mindig előkapni a készüléket, hiszen a friss e-mailbe bele lehet nézni a kezünkre csatolt óra segítségével is, a választ pedig majd bepötyögjük a moblon vagy éppen a munkahelyi/otthoni gépen. (Bár állítólag diktálásra is alkalmas az okosóra, de ez egy másik történet). MInt említettem, ezek a fő funkciók, ezeken túl még sok mindent kínálnak az okosórák eddigi olvasmányélményeim és persze elképzeléseim alapján.

Minden valamire való gyártó dolgozik már a saját karóráján a Motorolától az LG-n át a Samsungig, a Google elkészítette a viselhető eszközökre szánt Wear oprendszert, az it-sajtó viszonylag nagy érdeklődéssel követi is eseményeket, kérdés, hogy ebben a szakaszban hány embert érdekelnek ezek, mondjuk a kockákat leszámítva. A nagy áttörés egyébként éppen tegnap volt, ugyanis az Apple bejelentette az Apple Watchot, ami egyébként ennek a régóta halogatott posztnak a megírását is inspirálta.

Van tehát egy eszköz, amire senkinek semmi szüksége nincs jelenleg, legalábbis több szkeptikus, mint lelkes véleményt olvastam e témakörben. Jelenleg én is úgy gondolom, kizárt dolog, hogy lusta legyek a zsebembe nyúlni, ha jelzést kapok egy üzenetről vagy valaki meghív egy olyan eseményre, amelyre nagy valószínűséggel nem megyek el.

Ám nem merem lefogadni, hogy egy vagy két év múlva nem születik majd itt egy poszt, hogy húha, mennyire más lett az életem az új okosórámtól. Addig is ellenállok, távozz tőlem, Sátán!