2014. okt 29.

Benne vagyok a Goldenblogban

írta: korbelygyorgy
Benne vagyok a Goldenblogban

Ha már ilyen sokan összegyűltünk az elmúlt órákban (az Index2-nek és az Oroscafénak köszönhetően átlépte a kétezres látogatószámot az előző poszt), akkor elmondom, hogy tegnap kezdődött meg a Goldenblog idei megmérettetésének közönségszavazása.

kontentkiraly.png

Az Alföldi blog a közélet kategóriába került, nagyon erős mezőnybe, kis híján még én sem magamra szavaztam. Hiszen itt van többek közt - a teljesség igénye nélkül - a Vastagbőr, az Átlátszó két blogja, az Örülünk,Vincent, a Mandiner blog és sokan mások. Más kategória jobb lett volna, hiszen alapvetően ez egy salátablog, azaz minden van benne, a közélet mellett kultúra, személyes dolgok és némi kis technológia.

A blogolás hajnalán még ennek a szájtnak is jutott babér, hiszen 2005-ben harmadik, 2006-ban pedig első lett saját kategóriájában, manapság ilyen illúzióm természetesen nincs, hiszen a kezdetleges kétütemű mellett mára már hiperszuper járgányok futnak, bár ha tovább ragaszkodunk ehhez a buta hasonlathoz, talán egy veteránautót is megcsodálnak páran.

goldenblog.png

A 2006-os díjátadón

Tehát Goldenblog 2014, ha szavaznál rám vagy bárki másra, itt teheted meg.

Szólj hozzá

goldenblog