Alföldi blog

Korbely György blogja

2014. már 08.

A Trottel új világzenei albumai

írta: korbelygyorgy
A Trottel új világzenei albumai

trottelkiadvanyok_1394275098.jpg_515x397

Olyan két évtizede hallottam először a mára neves márkává nemesedett Trottel kifejezést, akkoriban még egy nagyon húzós punkzenekart jelentett, melyet nem egyszer volt szerencsém látni. Nem is akárhol, hanem az orosházi tiszti klubban, ahol a Kulturális Szemle (szintén jóféle, helyi érdekű punkzenekar) vendégeiként léptek fel.

Ám Széplaki Imi, Kugyela Eörsi és Feldmann Joca, azaz a Kulturális Szemle abbahagyta (egyedül Joca veri még a bőröket a fővárosi Bankrupt dobosaként), Rupaszov Tamás és Trottel folytatta, s lényegébe ma is aktív zenekar, sok-sok tagcserével, zenei fejlődéssel Monodream, illetve Stereodream utótaggal bővülve. 

Igaz, néhány éve éppen Szarvason láthattuk őket az eredeti felállásban, a legendás első ...

Tovább Szólj hozzá

recenzió trottel rupaszov tamás

2014. már 06.

Ezer napja vannak úton a magyar bringás nászutasok

írta: korbelygyorgy
Ezer napja vannak úton a magyar bringás nászutasok

bringaszelfi_1394116067.jpg_445x334

Zita és Árpád eredetileg autóra gyűjtött, majd amikor összejött a pénz, gondoltak egy merészet. Teljesen le vagyok nyűgözve, de valahogy simábbnak tűnt 1998-ban a soproni Lővér hotelben tölteni a nászutunkat. 

Van folytatás is, itt osztottam meg a friss közleményt egy Drive doksiban.



Időutazni is lehet napi 2735 forintból!

1000 napja van úton a fekvő kerékpárjaikkal a földet megkerülő fiatal magyar házaspár

Zita és Árpád csupán napi 2735 forintból élnek és utaznak a világ körül, de nagyon gazdagnak és szerencsésnek érzik magukat. Félúton járnak az Egyenlítő és a Déli-sark között, és hamarosan időutazók lesznek.

Új-Zélandon tart az a magyar házaspár, akik elhatározták, fekvő kerékpárjaikon 40 ezer ...

Tovább Szólj hozzá

bringa kis színes

2014. már 05.

Mocskos idők - katonablog napról napra

írta: korbelygyorgy
Mocskos idők - katonablog napról napra

Még mindig Ferihegy, egy kicsit másként: megtaláltam Dvorszky határőr blogját , melyet talán nem is nagyon kell bemutatni, hiszen a tavalyi Goldenblogon harmadik lett a szakmai zsűri listáján.

Pontosabban nem is én találtam rá, hanem ő talált rám: hozzászólást írt egy korábbi ferihegyi posztom alá, én pedig azóta bele-beleolvasok a surrano.blog.hu-n található blogba, ami szerintem annak is remek olvasmány, akinek fogalma sincs arról, hogy mi volt az a kényszersorozás. Az csak hab a tortára, hogy ha egy korosztályba kerülünk, biztosan jó haverok lettünk volna, mert mind a katonásdiról, mind egyéb dolgokról egyformát gondolunk, például ott van a főoldalon a Mocskos idők című Európa Kiadó szám, ami nekem is nagy kedvencem. Mi több, az ...

Tovább Szólj hozzá

ferihegy

2014. már 03.

Karamell váratlan halálhíre

írta: korbelygyorgy
Karamell váratlan halálhíre

Hallottad, hogy meghalt Karamell? - kérdezi Erika. Mivel a hírnélküliség kellemes súlytalansági állapotába kényszerítem magam több mint egy hete (húsz év médiarobot után ez a legjobb méregtelenítés, nem olvasok sok mindent, csak zenei és it híreket, illetve az ukrán-orosz fejleményeket), kérdőn ránézek: az énekes?

Nem, az orosházi Karamell - hangzott a válasz. Ilyen ez a showbiznisz, volt idő, még Karamell Karamell volt, nem pedig Caramel. Szóval a mi Karamellünk ment el, a kb. velem egykorú pimasz romagyerek, merthogy valójában Kótai Ernő Szulimán Karamell soha nem nőtt fel, egy végtelenül naiv és jóindulatú férfi volt a maga szerethetően idegesítő szokásaival együtt. Ez utóbbin elsősorban a mániákus lejmolást értem, ami ...

Tovább Szólj hozzá

orosháza karamell

2014. már 03.

Ha még online szerkesztő lennék, ilyen videókra gerjednék

írta: korbelygyorgy
Ha még online szerkesztő lennék, ilyen videókra gerjednék

Ennek ugyanis van egy kis Békés megyei vonatkozása, a csabai derelyét népszerűsíti. Eredetileg a K reatív ásta elő , én a 444-en találtam.

A Beolon, ahol dolgoztam, ugyanis az ilyenekre kattintott nagy számban a jónép, ami egyébként nem is baj, hiszen tényleg a magyar reklámtörténelem egy kisebb kuriózumáról van szó. És már az is örömmel töltött el, hogy többen gerjednek az ilyesmire, mint VV Éva kebleire vagy Varga Viktor álbalhéira.

A szpot minőségét azonban most hagyjuk, emlékeim szerint a fagyasztott csabai derelye viszont finom volt.

Tovább Szólj hozzá

békés megye beol.hu

süti beállítások módosítása