2015. máj 08.

Mostmár inkább keserű...

írta: korbelygyorgy
Mostmár inkább keserű...

... hogy megszűnik az ÉdesKeserű zenekar, ami a békéscsabai, Békés megyei zenei élet egyik komoly reménységének tűnt a 2010-es években. Nem mennék bele most a részletes biográfiába, a lényeg, hogy egykori helyiérdekű muzsikusok negyven felett újra összeálltak és csináltak egy jó kis albumot és pesze jókat zenéltak sokak örömére.

Aktív újságíróként én is sokat foglalkoztam velük, sőt a sztorijukat el is tudtuk adni országos terjesztésre is, ugyanis a srácok kitalálták, hogy a fizikai formátumot (CD) nem pénzért árulják, hanem pálinkáért, kolbászért, egyéb földi javakért - igazi válsággazdálkodás, ráadásul a vevő nem is lutrit kapott a kolbászáért, ugyanis szerintem a Miniszter vagy az Én és a hatalom simán elfér a magyar zenetörténet aranykönyvében, de nekem bejött az album szinte minden dala. Ebben nyilvánvalóan az is közrejátszik, hogy nagyjából egyidősek vagyunk Lenkefi Péterékkel (akivel egyébként másfél évig apukatársak is voltunk a csabai evangélikus általánosban, ugyanis a lányaink egy osztályba jártak.) Péternek volt egy remek jövőképe: abban bízott, hogy a Tankcsapda-Nyers-Kispál- Anima vonatra az ÉK is fel tud ülni, azaz az elmúlt két és fél évtized egyik örvendetes jelensége volt, hogy a fővároscentrikus Magyarországon Debrecenből, Szegedről, Pécsről, Szombathelyről fújták a passzátszelet. Azonban jó nagy közhellyel élve mégis úgy tűnik, ez a békéscsabai vonat elment.

A fotózás mellett egyre aktívabban író Such Tomi múlt heti posztjából tudtam meg, hogy a banda feloszlik, legalábbis a gonzós hangvételű beszámolóból erre következtettem. Fő indokként éppen a saját számok iránti érdektelenség szerepel a cikkben (arról én is hallottam egy volt tagtól, hogy nagyobb teret kapnak a feldolgozások), sajnos ez nagy  kár, de nincs ezen csodálkoznivaló, szinte csak a kollektív gagyi iránt van kereslet.

Ha nem tudod, miről is beszélek, itt van egy kis hallgatnivaló, szerintem mindenképpen érdemes megőrizni a banda emlékét néhány kattintással, akár rendszeresen is:

 

A hatalom, olyan helyiérdekű celebekkel forgatva, mint Berta János Jimmy, Csomós Lajos és persze maga a zenekar

A másik nagy hatású közéleti nóta: Adjál pénz miniszter

"Kicsi ez a város, de nekem megfelel..."

Még több ÉdesKeserű

Szólj hozzá

Békéscsaba édeskeserű