Mindjárt egy hatalmas körmöst ad nekem a laptopfedél, amiért folyamatosan nyomom itt a 10, 20, 30 éve történt sztorikat, de most megint belefutottam egy fontos kerek évfordulóba: 2005 augusztusban alakult meg az orosházi bringásegyesület, az OKÉ, amelynek én is alapítója voltam, mi több, a keresztapa is - ez utóbbinak azért is van jelentősége, mert komoly harcba keveredtem emiatt a helyi hírharsona amatőr nyelvész főszerkesztőjével.

2005-re kialakult az a mag, akik szívesen tekertünk együtt, vagy éppen tudtuk egymásról, hogy szívesen túrázgatunk vagy éppen voltak olyanok, akik különböző bringás sportokat űztek, például Kona-találkozókra jártak mindenféle extrém mutatványokat végrehajtani.

Közben pedig kurvára irigyeltük azt a bringás közéletet, ami a fővárosban folyt, a Critical Mass igazi forradalom volt a maga nemében és mi is szerettük volna, ha álmos kisvárosunk autócentrikus világa egy kicsit átrendeződik legalább szeptember 22-ére, illetve április 22-ére. Összegyűjtöttünk egy tucatnyi potenciális alapítót, akikkel a helyi rádió irodájában találkoztunk (akkoriban itt dolgoztam és mivel a főnökség Békéscsabán volt, senki nem szólt bele, mit csinálunk az irodában).

Emlékeim szerint rendkívüli kreativitás adódott össze ezen az augusztusi délutánon, megszületett gyorsan az alapító okirat, elkezdtük szervezni a szeptemberi felvonulást, illetve egyéb programokat. Az első nagy rendezvény, a helyi Critical Mass rendkívül jól sikerült, még a Dunántúlról is jöttek szimpatizánsok. Később is több százan pattantak nyeregbe szeptemberben, illetve áprilisban. Minden alkalommal volt szentbeszéd (soha nem politikus, mindig egy hiteles személyiség beszélt, például az egyik bringás szaklap főszerkesztője) és volt szórakoztató program a néhány kilométeres városi táv megtétele után: kis költségvetésű koncertek, bemutatók, játékos versenyek, miegymás.

Az egyesület tevékenysége szigorúan civil volt, azaz politikai szereplőt nem engedtünk a közelünkbe, bár markánsan felvállaltunk a bringás témákon túl zöld kérdéseket is, igaz, ilyen ügyre nem emlékszem, hogy végigvittünk volna bármit is. Ezzel szemben viszont kis idő múlva a Föld napján városi biciklizés helyett több tucatnyian kitekertünk a kardoskúti nemzeti parki területre és ott hivatásos természetvédő előadását hallgattuk meg.

Ennek ellenére az akkori helyi hatalomnak gyanúsak voltunk, ami a főszerkesztő megnyilvánulásából vált nyilvánvalóvá (régen is a Népszabadságon keresztül küldték a selyemzsinórt), elkezdte cseszegetni a nevünket (ebben a posztban szerepel a teljes szöveg, itt pedig a válasz, ami később megjelent a lapban, habár a blogbejegyzés még elhallgatást feltételez.)

Az OKÉ operatív munkájából hamar kihátráltam, ugyanis a következő évben állást változtattam, s bár Orosházán laktunk még néhány évig, Békéscsabára jártam át naponta dolgozni, 2009-től pedig a rendezvényeken sem mindig tudtam részt venni sajnos. Ennek ellenére az OKÉ máig a saját gyermekem és lényegében betöltötte a hivatását, ugyanis sok embernek okoztak örömet a programjaink, illetve hozzájárultunk a szemlélet átalakításához: a bringás nem egy állatfaj, mely azért van, hogy zavarja az autósokat, hanem egy olyan közlekedő, aki nem szennyezi a levegőt és olyan fazon, aki a szabadidejét nem a tévé előtt és a kocsmaasztalnál tölti, hanem két keréken tekerve töltődik fel a hétköznapok elviselésére.

OKÉ-alapítók: Kerekes János, Misinszki István, Lénárt Léna Ferenc, Török Attila, Korbely György, Nagy Erika, Szula Péter, Szuláné Tóth Nikolett, Papp Soma, Vass László - ennyi jutott eszembe, kérlek jelezzétek privátban vagy a kommentek közt, ha valaki kimaradt, például a két kissrác neve sem ugrik be, akik Somával jöttek)