2015. dec 01.

Nem szép dolog gumicsizmával túzokra taposni

írta: korbelygyorgy
Nem szép dolog gumicsizmával túzokra taposni

Persze a gumicsizmával semmi baj, nekem is van a telekgerendási haciendán, most a jelképes gumicsizmáról van szó, arról, amelynek gazdája benyalt a hatalomnak, hogy még nagyobb lábon hordhassa kedvenc lábbelijét. Cserébe birtokot kap, mint a legjobb hűbéres időkben.

 

Králl Attila, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakértője szerint míg egy ilyen földterület állami tulajdonban van, az állam sokkal hatékonyabban tudja védeni a túzok élőhelyét, míg ha a terület magánkézbe kerül, erre kisebb a ráhatása.

Van, aki nem is akármilyen birtokhoz juthat, ha jól olvasom ezt a hírt, még természetvédelmi területen is tiporhat a fideszes-kdnp-s gumicsizma, talán még Semjén mester azt is elintézi, hogy lövöldözhetővé váljon a túzok.

Puffogás helyett persze hatékonyabb tiltakozás az irónia, ezért ez a belgás Coub-megosztás, saját kis művem egyébként. Emlékszem én még a hasonszőrű komcsikra, akik nem abba buktak bele, hogy ordibált rájuk a nép, hanem mert nevetségessé váltak s ezt ők is belátták idővel.

Azonban vigyázzatok, gumicsizmások, érdemes utánaolvasni, hogy a hűbéri rendszerben is egyszer hopp, másszor kopp, mert azt a bizonyos birtokot vissza is lehet ám venni: az is visszaveheti, aki adta, de az is, aki jól elzavarja a feudális tápláléklánc tetején álló királyt.

 

Szólj hozzá

belga környezetvédelem túzok gumicsizma