Kálmán Olga legyen youtuber!
Az a helyzet, hogy várható volt a 444 mai híre, azaz hogy a kisgömböc behabzsolja majd a Hír Tv-t, így direktben olvasni mégis sokkoló.
Az is sokkoló lett volna, ha Simicska Lajos a Magyar Nemzethez és a Lánchíd rádióhoz hasonlóan ezt is bezárja, de akkor legalább van egy kedves halottunk, amely megjárta ugyan a paulusi utat, de nem kurvul vissza a G-nap előtti állapotába.
Ha abból indulunk ki, hogy a hagyományos média még mindig hatással van a lakossági tájékozódásra, akkor még nagyobb baj, hiszen az egy szem ATV-n kívül nem maradt kritikus csatorna (az ATV viszont mégsem nevezhető teljesen függetlennek, hiszen a tulajdonos Hit Gyülekezete mégiscsak a Fideszt támogatta). Ráadásul ez is kevesekhez jut el, amit nem teljesen értek, hiszen például az én 79 éves, nyugdíjas, kistelepülésen élő édesapám simán eléri, ráadásul neki okostelefonja sincs, mint az érintett lakosság nagyobbik részének, akik ha jól nyomogatnák kedvenc kínai kütyüjüket, nem csak álhírekbe és fideszes propagandába botlanának, még a Facebookon sem.
Nem tudni, a szerkesztőségben lesznek-e újabb Saulus-Paulus-Saulusok, sajnos tapasztalataim szerint egykori hivatásom művelői jó része simán megvásárolható, mint ahogy meg is vannak vásárolva. Az tény, hogy lesznek, akiknek menniük kell, nyilvánvalóan Kálmán Olga lesz az első. Mivel az ATV-be nincs visszaút, talán még az RTL találhat ki neki valamit, esetleg a Klubrádió.
De. Jobb lenne, ha a magyar beszélő fejes műsorok nagyasszonya követné az új trendeket és műsorát vagy egy jobban kitalált műsort átvinné a YouTube-ra. Lehet, hogy az idén ötvenéves Kálmán Olga ehhez oldschool, de szervezzen hozzáértő csapatot, mint ahogy tette ezt profi módon anno D. Tóth Kriszta, igaz, a szórakoztató szcénában, ennek ellenére az ő interjúi is egész jók. Ha megteszi, egy végignézéssel és néhány megosztással hozzá tudok járulni a sikerhez. (Mielőtt bárki a műsor minőségébe kötne bele: igen, vannak hiányosságai az Egyenesennek, viszont vegyük észre, hogy a szerkesztők csak hozott anyagból dolgozhattak, azaz a kormánypárt bojkottálta a csatornát, jónéhány ellenzéki arc pedig jobb lett volna, ha be sem teszi a lábát a stúdióba).
Visszatérve az alaphírre: kedves halottunk még a Szabadfogás, benne Puzsérral, nagy kedvencemmel, Wahornnal és persze néha Karafiáth Orsival, de tetszett a műsorvezető, Dévényi István munkája is. Én kedveltem a Privát szférát is, illetve belenéztem más műsorokba hellyel-közzel, ezek nyilván megmaradnak, csak narancsmázba öntik őket.
Addig is nézzük a végórákat: élő közvetítésre (egy órás csúsztatással) állítottam az internetet, és élőben figyelem ahogy a feneketlen gyomrú kisgömböc befalja a szabad sajtó egyik utolsó bástyáját.
Frissítés: A portásokat már lecserélték... (Azonnali)