Habár Trunkos András neve a széles közvélemény előtt nem hangzik túl ismerősen, az biztos, hogy a kiváló dalszerző-basszusgitáros bekerül a magyar rock történelemkönyvébe, ha lesz ilyen, s ha igen, annak lesz egy Betiltott műsorok, legalábbis egy Indokolatlanul szétvert műsorok fejezete.

Trunkos András egyik motorja volt annak a Rolls Frakciónak, melynek koncertfelvételének levetítése után megszüntették az Egymillió fontos hangjegy című tévéműsort 1983-ban, miután a zenekar szövegein erősen kiakadt a hatalom. Persze, az ürügy az immár klasszikus Fejezetek egy iskolás gyermek naplójából című dal egy részlete (Állva pisilek és ülve kakálok, mégis úgy érzem, tisztesség dolgában elég szarul állok), ám mindenki tudta, hogy valójában sokkal többről volt szó.

 Eltelt 35 év, nincs már Rolls Frakció, nincs kommunizmus sem. Betiltás sincs, van viszont megszüntetés: vasárnap délután jelentette be Gellért András, a Metró klubtól a Szigetig című, a Kossuth rádióban 333 részt megélt műsor utolsó adását, melynek főszereplője, na ki volt? Hát Trunkos András. Nem tudni, tudatos választás volt, vagy a sors fintora, mindenesetre szimbolikus ez a párhuzam.

Természetesen műsorok jönnek, elfáradnak és mennek - ez természetesen médiakörforgás, azonban esetünkben másról van szó: Gellért András rocktörténeti műsora tudomásom szerint népszerű volt, fontos témát dolgozott fel, s mivel rendkívül gazdag forrásból merített, bőven van még feldolgoznivaló a műfaj lassan hat évtizedes hazai történelméből.

 Mostanában egyre többen kérdőjelezik meg nyugati irányultságunk helyességét (vagy csak kevesek, de túl nagy hangon), sok más mellett az is fontos érv velük szemben, hogy a keleti blokkban a magyarok a fizikai és kommunikációs vasfüggöny ellenére a kezdetektől rajongtak az Amerikában és Angliában megszületett rock and rollért, sőt nagyon jó minőségben művelték is azt, hogy stílusos legyek a Metró klubtól a Szigetig, azaz az Illéstől, Omegától kezdve az Európa Kiadón, BIzotttságon át a Kispálig, illetve  napjaink földalatti és feletti, nem üzleti megfontolások által vezérelt produkcióiig - szóval volna még miből meríteni, akár újabb öt évtizedre. A döntés azonban nem csak ezek miatt furcsa, hanem azért is, mert kormányzati szinten - tehát itt nem érvényesek a kultúrharcos érvek - komoly pénzeket pumpálnak a Hangfoglaló, leánykori nevén Cseh Tamás programba, melynek egyik fő törekvése a magyar poprocktörténet feltárása, többek közt az oral history módszerével - ahogy Gellért András csinálta ezt nyolc éven keresztül professzionálisan.

A műsor persze nem volt hibátlan, de egy igazi régi vágású (ezen azt értem: igényes) produkcióról van szó, amit annak ellenére hallgattam élvezettel, hogy néha modorosnak, vontatottnak találtam, de ízlések és pofonok, ugyebár. Idővel egyébként szívesen hallgattam az azokkal készült beszélgetéseket is, akiket nem szívesen hallgatok, illetve rendkívül távol állnak tőlem, azonban a nagy egész megértéséhez nagyban hozzájárult akár egy neotonos, akár egy Gábor S. Pál-os epizód, vagy éppen egy általam soha nem hallott előadó története.

Nagy kár, hogy a befejező részben nem hangzott el a 35 évvel ezelőtti betiltást kiváltó Fejezetek..., sőt a legendás Rolls Frakció klasszikusai sem csendültek fel (Tégla, Belvárosi üvegház, Mérgeskígyó, Mitől megy a villamos?). Ennek nyilvánvalóan az az oka, hogy nem igazán áll rendelkezésre jó felvétel ezekből, helyettük későbbi, konszolidáltabb dalok szóltak. Félreértés ne essék, nem az altesti idézet miatt lett volna igazán keretes a két műsortemetés, hanem mert nagyjából ma is igazak a tényleges kritikai sorok:

Kisvárosi közhely, nagyvárosi lárma
Szembekötősdi, egy ország mutatványa