Sajtótájékoztató vasárnap este (forrás: Index.hu)

Lehetett volna más, de mára a címben jelzett nem túl eredeti kifacsarás maradt a kérdés. Szívem mélyén drukkolok, de nagy-nagy csodának kellene történnie ahhoz, hogy a Lehet Más a Politika nevű párt összeszedje magát még valaha.

Annál is inkább vagyok szomorú, mert identitásom egy nagy részéről van szó, lényegében az elmúlt közel húsz évemből vettek most el valamit.

Igen, tudok számolni, az LMP valóban csak 10 éves, ám a pártot összehozó civil arcokkal, illetve a holdudvarral immár 2000 óta vagyok kapcsolatban, hiszen a későbbi ökopárt ezek bázisán állt össze. Itt különösen fontos szerepe volt a Védegyletnek, mellyel a Hegyalja Fesztivál zöld színpadának/sátrának/programhelyszínének szervezőjeként 14 éven keresztül dolgoztam együtt (ez a fesztivál a másik nagy veszteségem, de ez egy teljesen másik történet és azt hiszem, bőven foglalkoztam vele a blogon). A Védegylettel, az egyik akkori legmarkánsabb zöldszervezettel volt egy közös projektünk. A kapcsolattartó egy Schiffer András nevű fiatal ügyvéd volt, akit én még a kilencvenes évek elejéről ismertem, persze csak futólag: interjút készítettem vele az akkor szerveződő Alternatív Háló egyik vezetőjeként, majd néhány év múlva a Szigeten, stílusosan a Chumbawamba koncertjén futottunk össze.

Minden szervező álma volt az együttműködés: nekem csak az időpontot kellett beírnom a kis táblázatomba, a tartalomról a Védegylet gondoskodott: Schiffer mindig érdekes emberekkel állított be, volt, hogy többen jöttek, volt, hogy csak egy valaki, de az önmagában is érdekes személyiség volt, például Elek István vagy Kumin Ferenc, aki akkor még a köztársasági elnök kommunikációs főnöke volt, nem a NER amerikai propagandistája. Keményen dolgoztunk, hogy a hivatalban lévő zöld köztársasági elnök, a szintén védegyletes Sólyom László is ellátogasson egyszer a fesztiválra, de ez nem jött össze sajnos, pedig ezt a kommunikációs csapat (melynek szintén tagja voltam) is nagyon értékelte volna. Kultúrtörténeti érdekesség, hogy a műsorfüzetben, illetve a programtáblázatokban a műsorszám címe ez volt: Lehet más a politika?

Mindez természetesen nyaranta történt, sátorbontás után néma csend, habár én már év közben gyűjtögettem a zöld témájú cikkeket, tanulmányokat, egyebeket, hogy a tavaszi felkészüléskor ne nulláról induljak, sőt a zöld tematika később a privát látókörömbe is bekerült, azaz nem csak munkadarabként tekintettem a szcéna információira, hanem kvázi szobaaktivistává váltam magam is.

Priksz Gábor, az E-misszió civil szervezet akkori elnöke, Schiffer András és jómagam

2008-ban egyszer teljesen váratlan időpontban, tehát nem szervezési időszakban csörgött a telefonom: Schiffer András volt az és beavatott egy formálódó politikai szervezet terveibe. Tudta, hogy Békés megyében élek és gondolom, nem nagyon ismert még mást onnan, azt szerette volna, ha segítek az építkezésben. Tetszett a kihívás, azonban munkám miatt nem nagyon politizálhattam, viszont a civil aktivitást lehetővé teszi az újságírói etika, így a kezdeti időszakban rajta voltam a formálódó szervezet levelezőlistáján, illetve elmentem találkozókra helyi aktivistákkal. 

Mint emlékezetes, akkoriban elég sűrű volt a hazai politikai élet, és a szervezet párttá alakult, felvéve a Lehet Más a Politika (LMP) nevet, ami az én kötelező passzivitásomat hozta, bár így is beszólt nekem több ismerősöm, például a mélyrepülésben lévő liberális párt egyik prominense: "hallom, mostanában az LMP körül sertepertélsz" - ami elsősorban azért esett rosszul, mert nem volt szokásom sehol sertepertélni, igyekeztem minden politikussal normális, bratyizásmentes kapcsolatot kialakítani. Továbbá a megjegyzés mögött lényegében egy kapcsolatfelvételei szándék is volt, amit igen viccesnek találtam, főleg tudva róla, hogy az említett párt országos arcai is megpróbálkoztak zöldülni.

A párttá alakulás a fesztiválos együttműködést is korlátozta, hiszen nem köteleződhettünk el egyetlen párt mellett, viszont a civilekkel való közös munka megmaradt, például 2013-ban Róna Péter LMP-közeli alapítványa, az Ökopolisz viszonylag nagy területen volt jelen a civil utcában.

Az viszont nem titok, hogy az elkövetkező választásokon az LMP-re szavaztam. Nyugodt lelkiismerettel vállaltam ezt be, hiszen nem kellett megtagadnom liberalizmusomat, hiszen a szervezet emberjogi értelemben bevállalta ezt az eszmét, antikapitalizmusa pedig nem zárta ki a versenyt, viszont erős környezetvédelmi, fogyasztóvédelmi, korlátokat fogalmazott meg, ami elsősorban a multinacionális, többnyire monopoljogokat élvező gazdasági társaságok számára kellemetlen, ám a fenntarthatóság szempontjából mindenképpen kívánatos.

Így tehát a pártszakadást (ekkor jött létre a Párbeszéd) már outsiderként figyeltem, s bár fontos, számomra szimpatikus emberek távoztak, a maradókkal értettem egyet. Ugyancsak kívülállóként, már külföldről aggódva figyeltem, hogy Schiffer András lemond a posztjairól és háttérbe vonul. Ekkor villant be először, hogy talán vége a dalnak, de aztán Szél Bernadették aktivitása jó irányba terelte vissza a folyamatokat, ami újabb szavazatot jelentett tőlem 2018-ban, ám az azt követő folyamatok láthatóvá tették a vég kezdetét: a kisgazdás balhék - beleértve a Sallai-Hadházy dulakodást, a kaotikus etikai bizottsági ügyeket, a két társelnök eltávolítását - komolytalanná tették a pártot, mint ahogy a Jobbikkal való tervezett összebútorozás sem nyerte el a tetszésemet, s a jelek szerint sokakét.

A kialakult helyzeten nem segített az egyébként számomra rendkívül hiteles Vágó Gábor előtérbe nyomása, aki kizárólag a klímatémát nyomta, illetve nem hozott szavazatot a különleges státuszú Ungár Péter hirtelen coming outja sem, az eredmény csúfos bukás, az LMP-t nem csak a Mi hazánk, hanem a Kutyapárt is megverte. Az elnökség lemondott, a tagság hatalmas döntés előtt áll.

Rendkívül szomorú történet ez, hiszen nagyon sok jó ember több havi munkája ment veszendőbe, néhány barátomról tudom, hogy rengeteget dolgoztak ebben a kampányban. Vágó Gábor valóban remek EP-képviselő lett volna, kár lenne, ha pártja miatt elveszne a politikai süllyesztőben, bár ismerve habitusát, találkozni fogunk még vele (a másik nagy vesztes a korábbi szakadár, Jávor Benedek, ráadásul bizonyított is már, de hátha a sebeiket nyalogató szocialisták úgy döntenek, hogy mégis őt küldik az Unió parlamentjébe). 

Akik viszont felelősek ezért a bukásért, szégyelljék magukat, hiszen tavaly még egy jól működő, sikeres szervezetet vettek át. Ha nem történik csoda (például elfelejtik a bázisdemokratikus szervezetirányítást), nem csak egy párt vész el örökre, hanem a magyar zöldügy is több évtizedes visszaesésre számíthat megfelelő politikai képviselet híján, különösen ebben a civilellenes hangulatban, olyan közegben, ahol már a klímaváltozás is Soros.