Egérrel szavazok a hétvégén, de még nem tudom, kire
Mostmár hivatalosan is regisztált online ellenzéki előválasztó vagyok, ma délután ugyanis sikeresen megtörtént a művelethez szükséges első lépés: elfogadták a regisztrációmat. A neheze még hátravan: a miniszterelnökjelölt-jelöltről már van elképzelésem, de helyi szinten tanácstalan, mi több, csalódott vagyok.
Néhány hete ismét orosházi lakosok vagyunk, már ami a lakcímkártyánkat illeti, ezért immár a Békés megye 4. választókörzetben fogunk elő-, illetve ténylegesen szavazni. Ennek egyszerű technikai oka van, a régi orosházi lakás lett a bázis, miután felszámoltuk békéscsabai agglomerációs szelleméletünket, amit a békéscsabai munka miatt alakítottunk ki. Természetesen az év legnagyobb részében, úgy kilencven százalékban továbbra is Baden-Württemberg, Hausen im Wiesental a fizikai jelenlétünk helyszíne, de azért figyelünk a hazai dolgokra, sőt kultúrát is magyarul fogyasztunk nagyrészt.
Ennek megfelelően marad az online választás, ami jelentős vívmány és valljuk be, 2021-ben elvárás is. Az első tapasztalatok szerint jó a rendszer és az önkénteseknek köszönhetően működőképes is. Igaz, kedden délután mást gondoltam, amikor az előre lefoglalt időpont ellenére nem jött össze a kapcsolat és egy óránál többet nem szánhattam rá, mert akkor veszélybe került volna a kislányomnak megígért tejbegríz, ami tudvalevőleg jelentős koncentrációt igényel.
Szerdán délután viszont az azonnali regisztrációs sikeres volt, kb. fél órát kellett várnom, sajnos az adatokat ismét ki kellett töltenem a személyi igazolvány (vagy a választott okmány, azaz elfogadják még a jogosítványt és az útlevelet), illetve a lakcímkártya alapján. Most azonban 24 órán belül finomodott a rendszer, azaz nem szórakozott velem, mint egy rossz hivatali sorszámautomata, melynél úgy érzed, mindenkit eléd enged.
Miközben néhány háztartási dologgal molyoltam, szépen csökkent a várakozási idő, illetve az előttem várakozó ellenzéki (vajon volt-e köztük troll?) polgártársak száma, egyszer csak megszólalt a gépem és mit ad Isten, videóhívás. Egy kedves hölgy jelentkezett be, udvariasan megkért, hogy a két igazolványt a kamera segítségével mutassam be, majd kész is lett az azonosítás. Végül kaptam egy linket, mely szeptember 18-ától érvényes és ezzel lehet ténylegesen szavazni.
Itt jön viszont a neheze. Azt, hogy ki legyen az én miniszterelnök-jelöltem, azt nagyjából már eldöntöttem, s bár időközönként tesz róla, hogy "kiszeressek" belőle, mindent összegezve őt tartom a legideálisabb jelöltnek. Azt nem tudom, hogy a legesélyesebb-e, bár ki tudja, ha éles helyzetbe kerülne, szerintem le tudná győzni Orbánt. Az előválasztásnál viszont esélytelen, hiszen nagy valószínűséggel a pártaktivisták és szimpatizánsok döntik el ezt az előválasztást, ahogy nem egy elemző erre rámutatott. De ez esetben is úgy szavazok, ahogy szoktam: abszolút elvi és személyes szempontok alapján, még hogyha a kiválasztott személy vagy szervezet a legkisebb rossz is az opciók közül. Szóval ha nem történik néhány napon belül valami nagy földindulás, akkor Márki-Zay Péterre szavazok majd.
Viszont a Békés 4-esben, az orosházi körzetben elég gázos a helyzet, ugyanis még korábban kitaláltam, hogy a momentumos jelöltre, Sebők Évára szavazok. Viszont derült égből villámcsapás volt, hogy a Momentum és az MSZP-P machinációja folytán őt is beáldozták, hogy lépjen vissza, így két jelölt maradt.
Ezt még otthon lőttem Gyopárosfürdőn, ekkor még szó sem volt visszalépésről
Az MSZP-P jelöltje Szelényi Zoltán, akit nem ismerek, illetve láttam, hogy az ATV futtatja, mert többször volt már vendég A nap híre című műsorban. A másik jelölt Szabó Ervin, a Jobbik régi erős embere, akit ugyancsak nem ismerek elég jól annak ellenére, hogy évtizedek óta köszönő viszonyban vagyunk, illetve a Facebokon is bejelöltük egymást ismerősnek valamikor. Viszont több évtizedes hagyomány menne veszendőbe, ha akár MSZP-sre, akár jobbikosra szavaznék. Pedig valamelyikre muszáj.
Segítsetek, szerintetek kire szavazzak az ellenzéki előválasztáson?