Meglehetősen bolond hét közepén járok: mindennap vidékre kell
furikáznom különböző ügyek miatt. Hétfő, szerda agrármarketing (ma
Bárándon jártunk), kedden értekezlet, csütörtökön pedig Méhkerékre
megyek, mégpedig a Postás újság megrendelésére. Úgyhogy a fennmaradó
időben tudok a napi munkával foglalkozni, most például hangokat vágtam,
előtte pedig pr-cikkeket írtam, de most már rövidesen elalszom, ha nem
hagyom abba...
Az
estét Faludyval töltöm, persze virtuálisan, leesett ugyanis, hogy
egy hét múlva lesz a pódiumbeszélgetés a debreceni őszi
fesztiválon, én pedig még igazán át sem gondoltam az egész est
dramaturgiáját. Elkezdtem tehát a forgatókönyvet irkálni, néhány
kérdést megfogalmazni, közben persze véletlenszerűen bele-beleolvasok a
két önéletrajzi könyvbe és néhány verset is átfutok, de csak itt
a gépen.
Közben foglalkoztat egy egész komoly szakmai-etikai probléma is, a
jelek szerint hamarosan mondanom kell egy NEM-et, a tét ismét csak a
biztonság és az etika, a dolog kezd olyan abszurddá válni, hogy könnyen
még mérlegelési lehetőségem sem marad.
A hétvégén Bajla
bloggertárs zenekara, az Abszolút Kezdők fel is lépett, meg nem is,
igazi B. Side szituáció, különös tekintettel arra, hogy a Korai Öröm
árnyékában történt mindez. A részleteket maga az érintett írja le,
itten most pedig egyik kedvencem a veszprémi színművészektől: Cyber
Love.
A várakozásaimhoz képest egész elviselhető volt a mai tolnai
kiküldetés: Dunaszentgyörgyön jártunk agrármarketing-ügyben, maga a
rendezvény persze rutindolog, de nagyon kellemes helyiérdekű
pálinkával, szekszárdi vörösborral és ugyancsak helyi őzpörkölttel
sikerült egy kicsit bearanyozni a napot, ott két-három kilométerre a
Paksi Atomerőműtől. Mondjuk a pozitív életérzéshez hozzájárult a
viszonylag jó idő, a tény, hogy nem én vezetek és persze az is, hogy
itthon - mármint a fő munkahelyemen - minden rendben működött.
Ez
a szobor Mosonmagyaróváron található, az apropó, amiért ideraktam egy
újsághír: egy rövid interjú Lebó Ferivel a megyei lapban . Lebó ismert
győri szobrász, nemzetközlieg jegyzett művész, és gyerekkoromból
ismerem, ugyanis egy faluban nőttünk fel. Ami persze így túlzás:
ismertük egymást, egy bölcs emberke volt már akkor is, már amennyire
bölcs lehet egy általános iskolás, de hát mindannyian jól ismerjük ezt
a típust: jól tanul, csendes, magába zárkózik, foci helyett olvas - egy
kicsit én is ilyen voltam még általános iskolás koromban.
Szóval tök jó érzés volt olvasni, hogy Lebó Feri otthon járt, részt
vett a harmincéves általános iskolai találkozón, no meg vitt is
ajándékot első iskolájába. Hmm, én vajon milyen ...
Imázshétvége
volt a mostani, bár nincs kampány, azért a két nagy párt, illetve az
SZDSZ úgy döntött, hogy bepozicionálják magukat az egyre szűkülő
politikai piacon. A célközönség körében pedig túl sok minden nem marad
meg, vagyis dehogynem: Konzervatív Viktor eddig mintha mesterségesen
öregítette volna magát, most pedig lám-lám, új frizurával lépett ki a
nagyérdemű elé: középen elválasztott, kissé hátrafésült frufru,
fülközépig érő pajesz - talán egy kis zselé is került a rőzsére. Mindez
liberális alapvetésekkel párosul ( Azonnali, gyökeres változásokat
sürgetett a Fidesz elnöke az adók, a bürokrácia és a politikusok
számának csökkentése érdekében) , így tehát megkezdődött a közép
meghódítása, gondolom ...
Pál Utcai Fiúk - A bál. Ez a zenekar soha nem került be igazán a
fősodorba, pedig megérdemelték volna, így hát bármit
ideszerkeszthetnék, mind B. oldalnak számítana. A bál a PUF-koncertek
egyik legkedveltebb dala volt, szerepelt a legendás 1985-ös
demókazettán is. Hivatalos albumon a kilencvenes évek elején, a második
lemezen jelent meg. A zenekar feloszlásáról néhány éve érkeztek hírek,
de ez nem volt igaz, hiszen manapság is koncerteznek, bár lemezük 2000
óta nem jelent meg.
Ez a hét azért nem volt
teljesen hiábavaló: már több, mint 168 órája nem vezettem autót, nem
ültem autóban, mi több, öreg Uno-nk azóta pihen a garázsban. A jó
időnek és persze a lightos hétnek (nem kellett sehová utaznom)
köszönhetően bringával jártam dolgozni, mi több, a délután verőfényben
egy 45 kilométeres túrát is bevállaltam - mit bevállaltam: egyszerűen
bűn lett volna kihagyni - a Kaszaper-Tótkomlós-Orosháza háromszögben.
Jövő héten már nem lesz ilyen egyszerű a dolgom: hétfőn
Dunaszentgyörgyre megyünk Zs. P.
mesterrel marketingmajomkodni, kedden
pedig értekezlet: új főnökünk tartja, történt egy kis változás ugyanis
a rádiós menedzsmentben: távozott programigazgatónk feladatait
kettéosztották, a zenei rész a ...
Korál, Balázs Fecó.
Ő is gyakori szereplője a Sláger rádiónak, illetve a retrót (is) játszó
adóknak, meg persze az egykori ifjú reménység feltűnik különböző
esztrádműsorokban is. Mi több, néhány éve egy nagyon okos
újságírójelölt a tévében Kertész Imrét azonosította vele, tehát Fecó
örök...
Többnyire a Homok a szélben, az Anyám ébredj,
Maradj velem című számokkal azonosítják. A lejátszó elindítása után az
első Korál-albumról szól egy nemsláger, bár az is lehetett volna:
Hangoddal ébreszt a szél....
A súlyos beteg írót, a demokratikus ellenzék kiemelkedő személyiségét csütörtökön hajnalban érte a halál. Eörsi István költő, író, drámaíró,
műfordító 1931-ben született Budapesten. 1953-ban szerzett magyartanári
diplomát az ELTE-n. Tanított, majd a Szabad Ifjúság c. lap munkatársa
lett. 1956-tól Lukács Gyrögy aspiránsa. Ifjúkommunista múltját
megtagadva elsősorban újságíróként részt vett a forradalomban, 1956
decemberében letartóztatták, és 8 évre ítélték. 1960-ban amnesztiával
szabadult. 1977-ben lett a kaposvári Csiky Gergely Színház dramaturgja,
egy nagyobb megszakítás után 1989-től haláláig végezte ezt a munkát.
Dolgozott az Élet és Irodalom, majd a Magyar Narancs munkatársaként. Az
SzDSz Országos tanácsának ...
Ha Karthago, akkor
Rekviem, legalábbis a szélesebb közvélemény számára. Nem azt mondom,
hogy a hetvenes-nyolcvanas évek legfontosabb zenekara, azonban
mindenképpen jelentős színfoltja volt a korabeli "őszinte, kőkemény"
hullámnak, kár, hogy látszólag csak az elefántdübörgéses számra
emlékszik mindenki. Nekem például ezerszer jobban bejön egy tényleges
B. oldal az első kislemezről - igaz, a betárazott felvételen már Takáts Tamás énekel az eredeti, első énekes
Losó László helyett: A fények, a hangok, az árnyak...