Alföldi blog

Korbely György blogja

2007. ápr 24.

Az OKÉ hivatalos záróközleménye a Föld Napjáról

írta: korbelygyorgy
Az OKÉ hivatalos záróközleménye a Föld Napjáról

Mi ntegy 250 kerékpáros pattant nyeregbe vasárnap délután Orosházán a hely kerékpáros civil szervezet felhívására. A Föld Napja alkalmából megrendezett demonstráción a környezeti értékek védelmére helyezték a hangsúlyt, elsősorban arra, hogy az egészséges környezetért mindenkit felelősség terhel.

...
Tovább Szólj hozzá

bringa oke foldnapja

2007. ápr 22.

Köszönet!

írta: korbelygyorgy
Köszönet!

Negyedik alkalommal is: köszönet mindenkinek, résztvevőknek, fellépőknek, segítőknek, támogatóknak, aktivistáknak. Mi sikeresnek értékeltük a felvonulást, a visszajelzések is erről tanúskodnak. 250-en pattantak nyeregbe, de a téren nagyon sokan kerékpár nélkül vettek részt az eseményeken, így legalább ezer embert sikerült megmozgatnunk, közvetve pedig több tízezerre tehető azok száma, akikhez a különböző médiumok segítségével eljut üzenetünk.

Részletes beszámoló, képgaléria később, azaz a Beolon még ma éjjel aktiválódik Abonyi Attila több mint 130 fotója.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Upload 01/09: Fotógaléria, az első eresztés:

 

Föld ...
Tovább Szólj hozzá

criticalmass oroshaza foldnapja

2007. ápr 21.

Már csak...

írta: korbelygyorgy
Már csak...

Hoppá, máris április 22-e van, ma délután lesz a tekerés. Azt hiszem, minden összeállt, remélhetőleg zökkenőmentes lesz a délután. Vannak még szervezési fehér foltok, ezekbe azonban most nem avatnám be a nagyérdeműt, mert kulisszatitok és különben is látjuk az alagút végét.

A Föld Napja már szombaton megkezdődött, az OKÉ partnerként betársult ugyanis a Magyar Közút Kht. úttisztitó akciójába. Mit ne mondjak, a helyzet katasztrofális: az út széle telis tele van hulladékokkal, ami persze közismert tény, de hogy pillanatok alatt megteljen egy műanyag zsák, illetve egy fél délelőtt egy brutál nagy teherautó - ez minden képzeletet felülmúl.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

...

Tovább Szólj hozzá

criticalmass oke

2007. ápr 18.

Új liberális miniszterek

írta: korbelygyorgy
Új liberális miniszterek

Az SZDSZ ügyvivői testülete Horváth Ágnest, a tárca eddigi államtitkárát jelölte meg egészségügyi miniszternek. Gyurcsány jóváhagyását követően hétfőn hallgatja meg az Országgyűlés szakbizottsága. Fodor Gáboré lehet a környezetvédelmi tárca. ( bővebben)

Horváth Ágnes szerintem a legjobb jelölt, akárki akármit mond, nekem szimpatikus a hölgy. Fodor esetében rossz érzéseim vannak. Nem a képességeit becsülöm le, még csak nem is azért, mert az általam viszonylag jól ismert zöld mozgalmisták ellenérveit hallom lelki füleimmel (így képzavarosan), hanem mert elég egyértelműnek látszik: bár kirakják a reflektorfénybe, valójában parkolópályára tették. Szét fogják szedni a vízügyesek, a civilek, a természetvédelemben ...

Tovább Szólj hozzá

szdsz fodor

2007. ápr 17.

Máriusz és a gyermekszavazatok

írta: korbelygyorgy
Máriusz és a gyermekszavazatok

Gergényi a hibás, ő veretett október 23-án, szegény Révész Máriusz is kapott a fejére és lám, a károsodás maradandó: többletszavazatot akar a gyermekek után, ami első, de második és sokadik hallásra is abszurd, ráadásul provokatív. Én például a kutyásoknak is adnék többletszavazatot, a zöldeknek, a bringásoknak, a kisebbségeknek és persze azt is bevezetném, hogy a Fideszre (szocikra, szadeszre, madöfre) leadott szavazatok kettőt érnek.
Tovább Szólj hozzá

fidesz

2007. ápr 15.

Ha a helyi közélet szereplői meghibbannak...

írta: korbelygyorgy
Ha a helyi közélet szereplői meghibbannak...

... és a helyi hirdetőújságban vitatkoznak a megfelelő formák (helyi lap, internet, urabocsá' face to face) helyett...



 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egyébként no comment, de a szociknak azért van bőr a képükön, böngészgessen csak egy kicsit az archívumban, aki szerint ők voltak a sajtószabadság lovagjai.

Tovább Szólj hozzá

oroshaza oroshazi elet

2007. ápr 13.

Már csak...

írta: korbelygyorgy
Már csak...

Criticalmass

Az Orosházi Kerékpárosok Egyesülete az idén ismét megrendezi immár hagyományos városi rendezvényeit. Az első a sorban az április 22-ei Föld Napja lesz, a környezet- és természetvédelem fontosságára hívja fel a figyelmet és természetesen a szeptemberi Autómentes Nap sem marad el, ahol a bringás életformát népszerűsítjük. Tovább

Tovább Szólj hozzá

bringa oke foldnapja

2007. ápr 09.

Elmúltak az ünnepek, fába szorultak a férgek*

írta: korbelygyorgy
Elmúltak az ünnepek, fába szorultak a férgek*

A sonka-tojás bevitel ellensúlyozására egy hosszabb bringatúrára indultam ma délután (sajnos nagyon feszes itthon a tempó, máskor nemigen jutott idő: államvizsga, gyerekőrzés, munka). Érintettem négy települést (Pusztaföldvár, Csanádapáca, Kaszaper, Kardoskút),  a táv 52 kilométeresre sikeredett. Most egyedül voltam, azaz velem volt a CSI soundtrack, illetve az Egyetleneim soundtrack album, természetesen digitális formában.

Az ünnep egyébként rendkívüli esemény nélkül telt, családi körben, a közélet eseményeire nem figyeltem, maximum annyira, amennyi ilyenkor, ügyeletben szükséges, igaz, a közélet ilyenkor vissza is vesz magából. Kivéve Debrecent, ahol történt egy tragédia: meggyilkoltak egy köztiszteletben álló ...

Tovább Szólj hozzá

unnep bringa

2007. ápr 06.

Falusi(as) idill

írta: korbelygyorgy
Falusi(as) idill

Már-már nagypénteki romantika. Munka letudva a hétre, az általam felügyelt másfél éves az igazak álmát alussza, a felnőtt gyermekért mindjárt indulok a nagyszüleihez, az udvar csendes és a környék csendjét is csak egy hisztis házőrző töri meg a távolból.

Az idilltörés: a wifi remekül működik az udvaron is, laptop kinyit - még egy ellenőrzés a rám bízott portál adminjában, néhány e-mail megválaszolása, és egy gyors blogbejegyzés és már le is hűlt a levegő...

Ja, hogy Kóka a tökéletes helyettes? Az ide túl messzire van...

Tovább Szólj hozzá

csalad oroshaza nefelejcs utca

2007. ápr 04.

Bekapta

írta: korbelygyorgy
Bekapta

Lassan olyan leszek, mint az az egyszeri ember, akinek mindenről AZ jut eszébe, de a mai nap történései fényében megint szadeszozni vagyok kénytelen, no meg kárörvendően kijelenteni: megmondtam.

Korábban már pedzegettem, hogy az MSZP ördögi manőverrel a Szadesz nyakába varrja a reformok minden terhét, majd az abból fakadó esetleges eredményeket a maga hasznára fordítja. Molnár Lajos lemondása ennek a jele: egyrészt megszabadultak tőle, mint annak idején Bokrostól, mert az akkori megszorításokat vele azonosította a széles közvélemény, míg Horn Gyula a lakossági fórumain saját jófejségét bizonygatta.

Nagyon bölcsen írta ma az Index elemzője: nem volt ott Kuncze Gábor, hogy az asztalra csapjon. Bizony, bizony, Kóka János első nagy ...

Tovább Szólj hozzá

koka gyurcsany molnarlajos

2007. ápr 02.

Ismét sztárok a Hegyalja Fesztiválon

írta: korbelygyorgy
Ismét sztárok a Hegyalja Fesztiválon


Az első visszaigazolt fellépők színes kínálatot jeleznek Hegyalján: a thrash metal évtizedes ikonjai, a drum and bass mai legjobbjai, az európai városi roma zene jelesei egyaránt fellépnek az idei Hegyalja Fesztiválon. Többek közt: a brazil-amerikai Sepultura, a brit Banco de Gaia, az ausztrál-brit Pendulum & Mc Verse, a holland Noisia és az osztrák Deladap. Ők az első biztosan fellépő külföldi sztárok, természetesen mellettük a hazai élvonal is képviselteti magát, mint ahogy a fiatal tehetségek is fellépési lehetőséghez jutnak.



Tokaj tőszomszédságában, a rakamazi Tisza Kempingben immár nyolcadik alkalommal rendezik július 11-e és 15-e között kelet Magyarország legnagyobb fesztiválját. A rendezvény fellépőinek listája még nem ...
Tovább Szólj hozzá

fesztival

süti beállítások módosítása
Mobil