A bringa a Fabia tetején van már, ami azt jelenti: reggel indulás. A cél Zánka természetesen, mégpedig családilag. Az ottani infrastruktúra lehetővé teszi, hogy a két és fél évest is el tudjuk vinni egy kis kvázi nyaralásra, ami persze nem igazi nyaralás, mert apa dolgozni fog, de egy hét a Balaton(e)on mégiscsak jobb időtöltés, mint bölcsődébe járni.

Kaland megzenésítve: szerintem jó ki móka lesz a második zánkai fesztivál .

A Google a maga módján köszönti a ma ötven éves Legót. Úgy rémlik, a hatvanas-hetvenes években nekem nem volt ilyenem, csak hasonló, gondolom szovjet típusú fröccsöntött műanyag építkockám (és persze fa is, hogy azért a klasszikus értékeket se dobjuk sutba), de mintegy két évtizede már volt módom élvezkedni vele és persze napjainkban is infarktus kerülget, amikor a fél nappalit egy hirtelen gyermekmozdulatot követően beteríti több száz színes Lego-bizbasz :)

Az utóbbi időben a környékbeli szárnyvonalakon lógunk a gyerekkel, persze nem azért, hogy Kóka János figyelmét felhívjuk a rombolásra (mellesleg totálisan agyatlan ötlet a felszámolás, de szerintem ezt én már itten kifejtettem), hanem mert a kétéves lánygyermek totális vasútfüggő. Ennek nem tudom az okát, valószínűleg a Thomas, a gőzmozdony és más vasúti témájú mesedarabok és a hozzájuk kapcsolódó marketing (könyv, labda, dvd, játékvasút). Mindez persze nem is baj, mert a vasút tényleg jó dolog, én hosszú évekig lógtam vasútállomásokon, sokszor muszájból, sokszor csak úgy (vidéken ez volt az aluljáró :)), és persze első igazi munkahelyem is a vasúthoz kötött: néhány évig a mozgópostafőnökségen dolgoztam. Mondjuk ...

Általában évente egyszer látogatunk el a szegedi vadasparkba, nos, a végeredmény nem sokban ér el a tavalyitól, a kétéves lánygyermek egyelőre többre értékeli a területen található játszóteret, illetve az bejárattal szemben található óriásplakátot, mint magukat az állatokat, még az sem hat rá, hogy kedvenc DVD-sztárja, Pampalini is ilyenekre vadászgat. Bocsánat, kihagytam valamit: a kakiló majom, az megragadta a figyelmét, sőt noszogatott, hogy menjünk oda vissza. Amúgy pedig le a kalappal a vadaspark fenntartói, üzemeltetői előtt, tényleg nívós ez a park, más kérdés, hogy néhány óra itt nem elég, hanem le kell ülni egy-egy padra és hosszasan figyelni az állatkákat, lehet, hogy érdekesebb a levegőn töltött National ...

Nagggyon, nagyon nehéz időszakon vagyunk túl, főleg Erika: sikerült az utolsó államvizsgája is a múlt pénteken, pedig az nem volt semmilyen futam: a bizottság elnöke Martonyi János volt, igen, a volt külügyminiszter, akinek előző nap szedték elő ügynökmúltját. Volt is parázás itthon, annak ellenére, hogy maga a tantárgy (nemzetközi jog) nem jelentett különösebb problémát, viszont Erika még az "ügynökség" kifejezés esetleges felbukkanásától is rettegett, mert attól tartott, nem bírja ki kacaj, vagy legalábbis mosoly nélkül. Ráadásul jöttek a hírek: bizony a csütörtöki vizsganapon hatan buktak.

Már-már nagypénteki romantika. Munka letudva a hétre, az általam felügyelt másfél éves az igazak álmát alussza, a felnőtt gyermekért mindjárt indulok a nagyszüleihez, az udvar csendes és a környék csendjét is csak egy hisztis házőrző töri meg a távolból.

Az idilltörés: a wifi remekül működik az udvaron is, laptop kinyit - még egy ellenőrzés a rám bízott portál adminjában, néhány e-mail megválaszolása, és egy gyors blogbejegyzés és már le is hűlt a levegő...

Ja, hogy Kóka a tökéletes helyettes? Az ide túl messzire van...

Az ünnepekre érte el új otthonunk azt az elfogadható szintet, hogy másokat is beengedjünk, körbevezessünk és le merjük ültetni őket egy jó kis beszélgetésre. Ennek örömére van is jövés-menés, amit nem kell pejoratívan értelmezni, tényleg örülünk a vendégeknek, akik egymásnak adják a kilincset, miután sikerült megtalálniuk a Nefelejcs utcát - ez még az ős-orosháziak egy részének is gondot okoz.