Alföldi blog

Korbely György blogja


2014. sze 23.

Hárman a kritikus tömegből - Slow Up Baselben és környékén

írta: korbelygyorgy
Hárman a kritikus tömegből - Slow Up Baselben és környékén

"Csalódott a család: az eső miatt ki kell hagynunk a mai autómentes napi tekerést, ami Baselből indul, mindhárom határmenti országot érintve" - ezt még vasárnap reggel twitteltem az erkélyről, miközben az időjárás tombolását figyeltem, ehhez képest később mégis jóra fordult egy kis időre, így gyorsan behajigáltuk a bringákat az autóba és irány az első pont, ahol rá tudtunk csatlakozni a menethez.

Ez még a német oldalon, egy Weil am Rhein nevű kisvárosban történt, ahol folyamatosan hömpölygő bringás tömeggel találkoztunk. Rövid idő után már a francia oldalon találtuk magunkat, majd Svájcban, egészen pontosan Baselben, mely az egész napi rendezvény alfája és omegája volt. 

A Slow Up című rendezvény egyszerre hasonlít egy ...

Tovább Szólj hozzá

critical mass slow up

2013. ápr 18.

Most először hűtlen leszek...

írta: korbelygyorgy
Most először hűtlen leszek...

cm_bihargo_1366285863.jpg_600x960

Nyolc év telt el az OKÉ alapítása óta, melyben néhány évig én is aktívan részt vettem, de legalábbis távollétem után is igyekeztem részt venni a felvonulásokon. Most először fordul elő, hogy lakóhelyileg illetékes programon veszek részt: Békéscsabán tekerek, emelek bringát, illetve előtte eltekerek én is a fakultatív kirándulásra a Békéscsaba-Békés-Gerla vonalon. Előtte meg utána természetesen lenyomom a Telekgerendás-Békéscsaba-Telekgerendás útvonalat is.

Elég szomorú, hogy csak most indul a bringás szezon, legalábbis számomra, erről csak részben tehet az időjárás, valójában az idén elég nagy elhavazásban vagyok kenyéradó munkám és nyári projektem, a Hegyalja miatt. De talán most elindul valami, bele is kell húzni, ...

Tovább Szólj hozzá

bringa critical mass oké

2012. sze 22.

Kritikus tömeg helyett magányos tekerés - holnap

írta: korbelygyorgy
Kritikus tömeg helyett magányos tekerés - holnap

Sajnos technikai okok miatt nem jutottam el egyik bringás felvonulásra sem. A tervem az volt, hogy az orosházin veszek részt úgy, keróval megyek el a helyszínre, aztán gyorsan vissza, hogy még sötétedés előtt hazaérjek.

Aztán úgy alakult, hogy gyermekpásztor és háztartásbeli voltam tegnap és ma, amit egyáltalán nem tekintek áldozatnak, mert azt jelenti, hogy Erika dolgai jól haladnak, illetve végre huzamosabb időt töltöttem Hédivel, e téren ugyanis nagy lemaradásban vagyunk.

Reggel viszont mindenképpen nyeregbe pattanok és megpróbálok egy komolyabb távot letekerni a környéken, egyrészt mert viszonylag régen voltam, másrészt mert készülnöm kell az október első hétvégéjén esedékes Tisza-tó  túrára, ami egyhuzamban jelent majd ...

Tovább Szólj hozzá

bringa critical mass oké tisza-tó

süti beállítások módosítása