Alföldi blog

Korbely György blogja


2014. feb 04.

Új Kiscsillag-dal: 2014

írta: korbelygyorgy
Új Kiscsillag-dal: 2014

Frissen publikált dal és klip, ebben a pillanatban még alig több, mint ezren látták. Feltűnik Lecsó tizedes és sok régi kép Lovasiról, Kispálról, Rátgéberről és jónéhány már nem élő emberről (elsőre Bada Dadát fedeztem fel), mégpedig Prezi-szerű slideshow-megoldással.

A dalt Lovasi András így kommentálta: 

"2013 nem volt szerencsés évünk, 2014-et pár barátunk nem érhette meg, persze annyit meg tudunk ígérni nekik, hogy amíg mi vagyunk, addig ők is velünk lesznek a fejünkben. Sajnos sokkal többet nem. Nagyjából ennyi volna a dalban, és nyilván emiatt nem túl vidám, de azért egy májusi vasárnap délután derűje is ott bujkál benne.”
Tovább Szólj hozzá

kiscsillag lovasi dalpremier

2010. ápr 02.

A Kispál feloszlása: egy legenda vége - vagy kezdete?

írta: korbelygyorgy
A Kispál feloszlása: egy legenda vége - vagy kezdete?

Nem volt nehéz kitalálni, hogy melyik zenekarról lehet szó, amikor a Lángoló Gitárok feldobta egy Sziget-infó alapján, hogy melyik lesz az a zenekar, amelyik a Sziget - nulladik napján feloszlik, Lovasi ugyanis már évek óta lebegteti, hogy ha nem sikerül megújulnia a Kispál és a Borznak, akkor vége a történetnek.

Az esetről elég részletes cikket ír a pécsi Bama.hu, amit mi is átvettünk , s a média általánosságban a vezető hírek közt tálalta a sztorit - nem csak azért, mert  a búcsúkoncert a Sziget egyik attrakciója lesz, hanem azért is, mert alanyi jogon sokakat érdekel Lovasi és az ő zenekara és talán nem csak a Kossuth-díj kapcsán.

Első felindulásomban egy nekrológot ígértem a Twitteren , de nem nagyon állnék be abba a sorba, ...

Tovább Szólj hozzá

lovasi kossuth díj kispal

2010. már 13.

Lovasi Kossuth-díja

írta: korbelygyorgy
Lovasi Kossuth-díja

A hét legjelentősebb kultúrhíre, hogy a magyar alterock a nemzeti ünnep alkalmából bevonul a parlamentbe Lovasi András személyében, aki megvette élete első öltönyét és kezet fog majd a legfőbb méltóságokkal. A Kispál és a Borz, a Kiscsillag frontembere, a Megadó kiadó tulajdonosa, a Fishing on Orfű fesztivál főszervezője Kossuth-díjas lesz .

Már amenyiben alterock, amit Lovasiék csinálnak, régi mániám és sokan így vannak vele, hogy a Kispál és a Borz (és a Kiscsillag) csak olyan eltorzult ízlésű országban, mint a miénk számít alternatívnak, ez a fajta gitármuzsika tulajdonképpen jelzők nélküli rockzene, de nevezhetjük igényes popzenének is, csak éppen a szövegek kvázi bonyolultsága és a zene egyedisége miatt nem fogyasztja a ...

Tovább Szólj hozzá

kiscsillag lovasi kispál és a borz kossuth díj

2009. jún 16.

Lovasi-interjú a FigyelőNeten

írta: korbelygyorgy
Lovasi-interjú a FigyelőNeten

Azt mindig tudtuk, hogy Lovasi András kiváló művész és jó fej, de hogy generációnk egyik legkomolyabb gondolkodású közszereplője, azt csak ez az interjú tette világossá, ami tegnap jelent meg a FigyelőNeten.

A link egyébként már tegnap körbejárt azokon a hálózatokon, melyeken és is előfordulok (és gondolom. azokon is, amelyeken nem) , így nem csak én gondolom így. Lovasi nem csak LMP-s szerepvállalásáról beszél, hanem mindazokról az aktualitásokról és nem csak aktualitásokról , amiket egy ilyen interjúban szóba kell ejteni: mai magyar valóság, Fishing on Orfű-fesztivál, lemezkiadás, a Kispál és a Borz válsága, Pécs, a kulturális főváros és sok egyéb. Ritkán olvas el az ember egy ilyen hosszú interjút, hát ez olyan, amit el ...

Tovább Szólj hozzá

figyelőnet lovasi kispál és a borz lmp

süti beállítások módosítása