Üsd a firkászt!
Nem tudni, mi motiválta azokat a köröket, akik éppen most adták ki a vadászati engedélyt Kármán Irén újságíró ellen, hiszen éppen az ellenkező hatást érték el: gondolom, kattognak a találatok a tényfeltáró kollegina blogján , illetve a YouTube-on, ahová dokumentumfilmjének néhány részletét elhelyezte. Csak egy válasz lehetséges: valami olyat tud, aminek nyilvánosságra kerülése akár végzetes is lehet. Mindenesetre ez az ügy talán felháborítja annyira nem csak a hazai, hanem a nemzetközi köröket is, hogy elindul valami, mondjuk egy igazi vizsgálat olajügyben, feloldják a nagy titkokat és akkor a mezei halandók is megtudhatják, hogy mi történt adóforintjainkkal. (Erre egyébként látok esélyt, hiszen mekkora felháborodás volt ...

Faludy György szerelmei - nagy dirrel-durral harangozta be az RTL azt az interjút, mely gyakorlatilag semmi olyat nem tartalmazott, mit nem tudott, az, aki akár csak felületesen is ismerte Faludy életrajzát, netalántán olvasta önéletrajzi köteteit, vagy éppen a verseit. Tudjuk persze, ezekből van jóval kevesebb, a többségnek Fanny, a fiatal feleség ugrik be, a meztelen fotók, esetleg valami lakásbalhé néhány évvel ezelőttről. Villon, Recsk, a torontói egyetem - hát ezek vagyunk kevesebben, akik erről is tudunk. Szóval nem volt titok soha Faludy biszexualitása, ám most ezt szenzációként kell tálalni, tudjuk. Ráadásul 1999-es felvételről van szó, amikor még Eric Johnsson "személyi titkárral" élt együtt Gyurka bácsi, s aki Fanny miatt Nepálba ...
Hát az öreg rockereknek sem könnyű. A szerencsétlen Piramis zenekar például csak úgy kerülhetett be a Fókuszba a jelek szerint, ha legalább két tag beszél arról, hogy mekkora piás volt és kábszeres (Som, Gallai), de már jó úton van, illetve legalább egyikük (Révész) beszél arról, hogy mekkora csodabogár, merthogy egy alföldi tanyán él vagy húsz éve, nincs tévéje és mobilja, de persze régen azért ő is benne volt az élet sűrűjében. Köves Pinyó és Závodi Janó persze nem mondtak semmit, ami nem is csoda, valószínűleg ők még mindig nyomulnak az élet sűrűjében. ...

Jelentem, túléltük, mind a gyúrást, mind a végtermék elfogyasztását és persze még a pusztafölvári rettenetest is, ami családi vonalon jutott hozzám és amivel Tokaj-Hegyalja környezetvédőit riogatom nyaranta. Persze a pálinka nem túl rossz, csak éppen nem az az A kategóriás itóka, mint mondjuk a geszti vagy a békési pálesz, vagy éppen a nyírségiek kiváló pálinkái, amikkel a Hegyalja Fesztiválon traktálnak és ami soha nem tud kifogyni.