Alföldi blog

Korbely György blogja


2021. ápr 06.

Volt-e élet az sms előtt? - búcsú a távirattól

írta: korbelygyorgy
Volt-e élet az sms előtt? - búcsú a távirattól

Távirat, díszlap Fejléc

Forrás: Posta.hu

A múlt egy újabb jelentős szeletétől búcsúzunk ebben a hónapban. A mai negyven alattiaknak persze már nem sokat mond az, hogy távirat (maximum a Telegram , ami ugyebár egy biztonságos chatalkalmazás), hiszen ők már akkor voltak gyerekek, amikor elterjedt a mobiltelefon, azaz azok is elérhetővé váltak, akiknek nem jutott a Kádár-rezsim legjellemzőbb hiánycikke, a vonalas telefon.

A GSM-technológiával együtt a kilencvenes évek első felében megjelent az elektronikus távirat, az sms is, nem beszélve néhány évvel később az internetbummról, mely alaposan kiszélesítette az emberi kommunikációt, kijelenthetjük, hogy átesve a ló másik oldalára.

A távirat megszüntetéséről szóló hír  többszörösen érint, hiszen ...

Tovább Szólj hozzá

posta sms távirat

2012. jún 15.

Múzeumi tárgy lettem...

írta: korbelygyorgy
Múzeumi tárgy lettem...

mégpedig postamúzeumi, a napokban ugyanis aláírtam egy nyilatkozatot, hogy hozzájárulok, hogy a leendő békéscsabai postatörténeti gyűjtemény és kiadvány használja a velem kapcsolatos, illetve az általam létrehozott dolgokat.

Ne gondoljon senki nagy dolgokra (Korbely szaktárs bélyegzője, Korbely szaktárs bélyegnyalogató szivacskája), arról van szó, hogy valóban dolgoztam néhány évig a postán több helyen is (mozgópostafőnökség Budapest, 1-es posta Szarvas és Orosháza), tekintve, hogy eredetileg postaforgalmi szakközépiskolában érettségiztem. Valójában azonban már későbbi dolgokról van szó, szellemi szabadfoglalkozásúként bedolgoztam a Postás újságnak és nagy valószínűséggel az ott megjelent cikkeimet használják majd fel.

...

Tovább Szólj hozzá

posta

2010. jan 08.

(erő)szakszervezeti ügy a postán

írta: korbelygyorgy
(erő)szakszervezeti ügy a postán

Alaposan felháborított egykori munkaadóm, a Magyar Posta keménynek szánt, de inkább szánalmas akciója, jelesül 27 postás kirúgása. A dolog személyesen is érint annyiban, hogy a négy orosházi kézbesítő közül kettőt jól ismerek, mi több, volt kollégák és bizonyos fokig a barátaim is, Szombati Feriről (balról első) és Érdi Laciról (balról a harmadik) van szó, de a másik két srác is ismerős látásból.



A mai napig nem tudom, miért jártam postaforgalmi szakközépbe, talán mert akkoriban (hetvenes évek vége), az volt a trend, hogy a gyerek szerezzen érettségit és tanuljon mellé egy szakmát is. Nem szülői nyomás volt, anyámék jobban örültek volna, ha a szarvasi gimibe járok, talán egy hirtelen jött szabadságvágy miatt lettem ...

Tovább Szólj hozzá

posta orosháza szakszervezet

2008. jan 06.

Osszamár!

írta: korbelygyorgy
Osszamár!

Ha már szóba került itt a posta, hozzácsatolok egy kapcsolódót: most akadtam rá a Nolon erre az archív anyagra 1965-ből: levélosztó verseny a posta Váci utcai közösségi házában. A mi munkánknak is része volt a levélosztás a nyolcvanas évek első felében, s bár valóban volt már irányítószámrendszer, előtte azonban vonalvizsgát kellett tennünk. Azaz nem csak a számokra hagyatkozhattunk a legkisebb falucska esetében sem, idővel rutinná vált, hogy a négyjegyű számot teljesen figyelmen kívül hagyjuk a mozgópostán (illetve később az orosházi postán, ahol rovatolóként is dolgoztam kis ideig). Sokkal több levél volt, mint manapság, valahogy mégsem tévedt el ennyi. Igaz, nem logisztikai központja volt még a cégnek akkoriban, hanem ...
Tovább Szólj hozzá

posta

süti beállítások módosítása