Alföldi blog

Korbely György blogja


2007. nov 12.

Elkerültünk

írta: korbelygyorgy
Elkerültünk

Látvány, ami egyelőre keveseknek adatik meg: az elkerülő út még át nem adott szakaszán, a felüljárón készült. Kerekes sporttárssa l (a fotó is az ő munkája) tegnap délután tekertük le, a kakasszéki sorompónál indultunk és végigmentünk az új szakaszon. Azért nem tovább, mert ritka mocsok idő lett délutánra, szemben a délelőtti ragyogó idővel.

Egy nagy szépséghibát fedeztünk fel: az orosházi szeméttelep hulladékhegyei új turistalátványosságként tárulnak majd az átutazó elé, hogy ha majd hallja a kifejezést: Orosháza, legyen neki mire asszociálnia.

Tovább Szólj hozzá

bringa elkerulo szemettelep

2007. aug 13.

(el)kerülő utakon

írta: korbelygyorgy
(el)kerülő utakon

Kerekes sporttárssal vasárnapi tekerés közben a tilosba tévedtünk, vagy nem is a tilosba, de olyan zónába, ami még nem járható: megnéztük az elkerülőút folytatásának állását. Készült néhány fotó, de csak telefonnal, így igazi galéria nem hozható létre belőlük, mert nem valami jól sikerült képek, azonban érzékeltetésül itt van egy. A Szent István utcai körforgalomnál mentünk le és a Szentesi útig, a most épülő felüljáróig jutottunk, tovább nem tudtunk menni keróval, gyalog pedig nem akartunk, mert az már nagyon építési terület. Szóval jó móka lesz, ha majd elkészül, lehet rajta nagyokat bringázni, sőt ha az átadás emberi időjárási viszonyok közt lesz, akár egy nagy, balesetveszély-mentes bringatúrát is le lehetne ...

Tovább Szólj hozzá

bringa elkerulo

süti beállítások módosítása