2003. aug 08.

írta: korbelygyorgy

Már vagy két hónapja nem viseltem hosszú nadrágot, köszönhetően kinn is vagyok, benn is vagyok státuszomnak, ezért ma reggel különösen fura volt. A "kiöltözés" oka az volt, hogy az egyik hazai kiadó megyei képviselőnőjével végigszaladtunk néhány környékbeli településen. Újra megjelenik ugyanis egy megyekötet, amilyen néhány éve már volt, én pedig bevállaltam a szövegírást. És ha már bevállaltam a szövegírást, miért ne segítsek részt venni a tárgyalásokon, gondoltam én naivul, persze majd megőrültem délelőtt. Kardoskúton és Gerendáson voltunk (a pusztaföldvári polgármester egyben állatorvos is, ezért simán lemondta a tárgyalást, merthogy ellett egy tehén :-)) A két polgi rendes is, meg segítőkészek is voltak, de majd megőrültem az irodáikban. Lehet, hogy azért, mert nem is igazán hiszek az ilyen hókuszpókuszokban. Könyvpárti vagyok természetesen, a minap éppen a volt naplósok levelezőlistáján fejtettem ki valami kapcsán, hogy nem vagyok én ám akkora cybercsávó, mint gondolják egyesek, csupán hülye leszek több száz forintért újságot venni, ha azt le tudom tölteni a netről. Más a helyzet a könyvekkel: a mai napig szívesen bóklászok a könyvesboltokban (kevésbé szívesen megyek a pénztárhoz :-)), mert imádom a friss kötetek illatát, s szépirodalmat egyébként sem vagyok hajlandó monitoron olvasni - egyébként nem is lehet. Esterházy, Závada, Parti Nagy és persze más kortárs nagyok itthon és külföldön könyveket írnak, számukra meghatározó a médium. Az már egy másik történet, hogy az irodalom friss hajtásai már monitorra, netre készülnek, lásd Jake Smiles kísérleteit, Andrassew Iván és sokan mások dolgait.
Szólj hozzá