2003. sze 28.

írta: korbelygyorgy

A visszajelzések jók, legalábbis eddig: négy-öt reagálás érkezett tegnapi levelemre, abből kettő külföldről, senki nem küldött el melegebb éghajlatra a blogajánló miatt. A körlevél jót tett a látogatottságnak is, rövid idő alatt - pedig szombat este volt - húszról 34-re szökkent a látogatottság.

Apropó látogatottság: nagyon király a Statcenter, azonban már korábban feltűnt, hogy nem teljesen korrekt a statisztikája, például tutira jött olyan találat, ami nem szerepelt a listán. Ezért úgy döntöttem, hogy kontrollként a Hungarian Top 1000 rendszerét is bevetem, tehát nem azért van ott, hogy még nehezebb legyen letölteni, hanem a pontosabb mérés miatt. Gyanúm beigazolódott: olyan találat tűnt fel, ami a Statcenteren nem szerepel. Ez eredhet abból, hogy mostanában gyakran túlterhelt az utóbbi, így egyszerűen nem is mér. Ezzel egyébként szerintem maga a lista sem lesz objektív, de mindegy, a profik által használt pénzes Medián-statisztikát is sok kritika éri, főleg azok részéről, akik nem szerepelnek az élvonalban :-). A lassú letöltést jogosan éri kritika, azon gondolkodom, hogy megszüntetem a komment szolgáltatást, annál is inkább, mert nem túl nagy az érdeklődés iránta...
Szólj hozzá