2004. jan 17.

írta: korbelygyorgy

Ismét Faludy, ezúttal Orosházán! A Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett eseménysorozat fő attrakciója lesz Gyuri bácsi fellépése, akit ismét én faggatok majd. De ne tessenek haknira gondolni, mert másképp készülök fel, mint Szarvason: ott céltudatosabb, konkrétabb dolgokról volt szó, tekintve, hogy két éve járt már ott a mester, illetve a szervező a helyi liberális klub volt, tehát vélhetően olyan emberek mentek el, akik tudják, mi volt Recsken, miért pont Villon és persze miért nem hord zoknit. Orosházán viszont tíz éve járt, ráadásul a közönség is összetettebb lesz minden bizonnyal, sőt több mint biztos, hiszen Orosházán nincs liberális klub és liberálisok is csak elvétve. Viszont tudom, hogy környező községekben buszokat szerveznek az eseményre, ami azt jelenti, hogy jóval általánosabb kérdéseket kell feltenni. Sőt, a szarvasi szervező sráctól tudom, hogy Gyuri bácsi kevésbé konkrét kérdésekre számított a decemberi beszélgetésen is, nem ennyire interjúsra, vagyis konkrét, kifejtős kérdésekre, amik nem adnak -  vagy csak szűken - lehetőségeket a sztorizásra, anekdotázásra.

Így tehát életmű-interjúszerű kérdezz-felelekre számíthatnak a jelenlévők, amit természetesen nem bánok, annál is inkább, mert méltatlan lenne az öreghez, a közönséghez, és persze hozzám is, ha a Szarvason elsütött témákat adnánk elő újra. Egy veszélye persze van a heterogén közönségnek: az, hogy a közönség a lakásügyre, illetve a Fanni-vonalra kíváncsi, amit meg is értek, viszont Gyuri bácsi ezekről nem szeret beszélni, így hát nem is fog, legalábbis általam, bízom benne, hogy a nézők közt sem lesznek olyan sült bunkók, akik ezt firtatják.

Szólj hozzá