2004. már 29.

írta: korbelygyorgy

Az Orbán-beszédet pesze elaludtam szombaton, kettőkor nagyon nagy  dolognak kell történnie, hogy én ne tegyek úgy mint egy nyugdíjas és szundikáljak ebéd után. Pontosabban nem is a Vikivikiviktor (copyright Belga) beszéde, hanem a Magyar Állami Népi Együttes produkciója alatt zuhantam meg. Pedig az Jobb Idők Alkotókör lepukkant arcai elég muníciót adhattak, hogy feléledjen bennem az adrenalin, igazán szánalmas, leszuperált magyar rockfazonok adtak elő valami gázosat: Varga Miklós, Balázs Fecó, Komár László. Tisztára hitgyülis volt az egész, ezek a fideszes kommunikátorok azért tudnak valamit, de ha már itt tartunk, akkor inkább a megtért manhattenes fiúk, Friderika, meg Balogh Ferenc, mint ezek a nyugdíjasklubosok.

Jut eszembe, nyugdíj: ezek a jóarcú szocik annyira átlátszóan kampányolnak közpénzből, hogy az csak na. Éééééérdekes, pont májusban fizetnek emelt nyugdíjat. Azt hittem, a Szadesz józanabb lesz és nem támogatja ezt kilógó lólábat, annál is inkább - ha már kampánylogika -, mert ők abból a társadalmi csoportból nem sok szavazatra számíthatnak, a liberális szavazók egyik értékes tulajdonsága, hogy nem hülyék, tehát átlátnak ezen az olcsó trükkön.
Szólj hozzá