Eltemettük szegény Évát ma délelőtt, rosszkedvű lettem tőle persze, valahogy még mindig szokatlan esemény, hogy nálam fiatalabb emberek temetésére kell menni. Mindössze 36 éves volt.

A volt szerkesztőségből több mint egy tucatnyian ott voltunk, kiadói dolgozók, újságírók, fotósok egyaránt, utána nyolcan beültünk a Halászcsárdába egy halászlére, no meg egy-két baráti szóra. Erős közösség vagyunk még mindig szerintem, akiket nem csak a közös sértettség köt össze. Kérdés, hogy mikorra leszünk olyanok, mint egy volt gimnáziumi osztály tagjai, akik nem egymás személyének örülnek elsősorban, hanem gyanakodva méregetik egymást: ki mire vitte az elmúlt időszakban. Hál Istennek esetünkben erről még nincs szó, talán nem is lesz soha.  Sőt felvetődött nyárra egy közös buli is, remélem, összejön, tavaly ugyanis az emiles szervezgetés nem bizonyult sikeresnek.