Sajnos az ünnep sportos, legalábbis természetközeli része elmarad, ez immár bizonyos. Elmarad a nagy családi kertiparti is, amit annyira nem bánnék, ha nem nálunk lenne megtartva ma délután.

Történelmileg úgy alakult, hogy nálunk nincs locsolójárás, és én sem szoktam eljárni sehová. Ennek  végtelenül egyszerű oka van: alig ismertem valakit, amikor 1985-ben Orosházára költöztem (első) nősülésből kifolyólag, senki nem várta el, hogy húsvéthétfőn felkeressen, én pedig éltem ezzel a lehetőséggel. Erikával is úgy döntöttünk, hogy ezt a tradíciót nem elevenítjük fel, helyette inkább kivonulunk a világból, vagy éppen családi-baráti eseményeken veszünk részt, vagy mint jelenleg, szervezünk. A csengőt azért óvatosan lesem, mert kínos lenne, ha a ház kiskölykei némi pénzecske reményében beállítanának, nekem pedig zavartan ki kéne találni valami kitérő választ, holott mindössze arról van szó, hogy a lakás úrnője igyekszik behozni a héten felgyülemlett alvásdeficitjét.

Addig is kihasználom az időt és nekiugrok az aradi kiállítás-megnyitó beszámolójának megírásához a Városi Képtár hírlevelének megrendelésére.