Az
alföldi postavonatok június 26-án este futnak be utoljára a Keleti
pályaudvarra: ezzel véget ér a vasúti levélszállítás Magyarországon. A
Magyar Posta Rt. ugyanis az idén nyáron áttér a nyugat-európai
országokban bevett gyakorlatnak számító közúti fuvarozásra. A forgalom
90 százalékát eddig is közúton bonyolították, mostantól azonban minden
küldeményt így szállítanak, a postavonat-közlekedést pedig beszüntetik.
A MÁV és a Posta 1868 óta működik együtt, ám a szerződést most
felbontják.
Most pedig megint nosztalgia következik. Első munkahelyem a postaforgalmi szakközép elvégzése után 1982-ben a mozgópostafőnökség volt, igaz, csak másfél évig dolgoztam itt, de rendkívül kedveltem ezt az életformát (a mozgóposta nem összekeverendő a most elterjedő mobil postákkal: a mozgóposta egy vasúti kocsiban berendezett postahivatal, amelyben nincs ügyféltér, csak a feldolgozási egységek). Nagyon sok barátomat, volt kollégámat érint ez a döntés, ami szerintem helytelen, merthogy mégiscsak az EU-ban vónánk, ahol a környezetvédelemnek kiemelt szerepe van. És akkor egy viszonylag kis országban, ami egyébként is fővároscentrikus mind postailag, mind vasútilag, nem tudnak megszervezni egy normális logisztikai hátteret. Hajnalban nem szívesen állok most neki sztorizni, de tényleg pörgős másfél év volt, aminek máig ható haszna volt: megismertem az országot elég alaposan, megtanultam fegyelmezetten, percnyi, másodpercnyi pontossággal dolgozni, oltári jó fejeket ismertem meg, kevesen tudják ugyanis, hogy a mozgóposta állam az államban, az egész postai rendszer elitje, olyan csapat, akire a postai bürokrácia sem vonatkozik, legalábbis nem "úgy". Dolgozott köztünk lecsúszott bárzongorista, punkzenész, politikai okokból parkolópályára tett bölcsész. Én a végzettségem miatt menetvezető voltam, ami persze nem főnöki státuszt jelentett, sokkal inkább több papírmunkát, főként Pécsre, Győrbe, Szombathelyre, Kiskunhalasra és Szerencsre jártam, mindenhol kitűnő vendéglőkbe jártunk, csavarogtunk, strandoltunk, antikváriumokban böngészgettünk, majd irány vissza, ahol az éjszakai Budapest várt. Nagggyon jó volt, mindig volt pénzünk, nem volt gondunk, ami persze nem a mozgópostának köszönhető, hanem annak, hogy mindössze 18-19-20 évesek voltunk...
Szólj hozzá
Most pedig megint nosztalgia következik. Első munkahelyem a postaforgalmi szakközép elvégzése után 1982-ben a mozgópostafőnökség volt, igaz, csak másfél évig dolgoztam itt, de rendkívül kedveltem ezt az életformát (a mozgóposta nem összekeverendő a most elterjedő mobil postákkal: a mozgóposta egy vasúti kocsiban berendezett postahivatal, amelyben nincs ügyféltér, csak a feldolgozási egységek). Nagyon sok barátomat, volt kollégámat érint ez a döntés, ami szerintem helytelen, merthogy mégiscsak az EU-ban vónánk, ahol a környezetvédelemnek kiemelt szerepe van. És akkor egy viszonylag kis országban, ami egyébként is fővároscentrikus mind postailag, mind vasútilag, nem tudnak megszervezni egy normális logisztikai hátteret. Hajnalban nem szívesen állok most neki sztorizni, de tényleg pörgős másfél év volt, aminek máig ható haszna volt: megismertem az országot elég alaposan, megtanultam fegyelmezetten, percnyi, másodpercnyi pontossággal dolgozni, oltári jó fejeket ismertem meg, kevesen tudják ugyanis, hogy a mozgóposta állam az államban, az egész postai rendszer elitje, olyan csapat, akire a postai bürokrácia sem vonatkozik, legalábbis nem "úgy". Dolgozott köztünk lecsúszott bárzongorista, punkzenész, politikai okokból parkolópályára tett bölcsész. Én a végzettségem miatt menetvezető voltam, ami persze nem főnöki státuszt jelentett, sokkal inkább több papírmunkát, főként Pécsre, Győrbe, Szombathelyre, Kiskunhalasra és Szerencsre jártam, mindenhol kitűnő vendéglőkbe jártunk, csavarogtunk, strandoltunk, antikváriumokban böngészgettünk, majd irány vissza, ahol az éjszakai Budapest várt. Nagggyon jó volt, mindig volt pénzünk, nem volt gondunk, ami persze nem a mozgópostának köszönhető, hanem annak, hogy mindössze 18-19-20 évesek voltunk...
